2010. október 26., kedd

kultúráink különbségei

Kezdjük sztereotípiákkal, mert arra mindig kommentelnek, akik nem érzik az iróniát. Ez engem legalább annyira szórakoztat, mint az a blog, amelyben komolyan vették Örkény Nézzünk bizakodva a jövőbe című szarkasztikus utópiáját Magyarországról.
( http://egypercesben.blog.hu/2010/04/11/merjunk_nagyot_almodni )

Újabb közös vonásokat fedeztem fel a japánokkal: náluk az a szokás, hogy beszélgetés közben hosszas szüneteket tartanak, míg mindenki átgondolja a hallottakat. Elemző típusok, így gondot okoz nekik a nyugati eszmecsere gyorsasága (és gyakran felületessége), valamint az eldöntendő kérdések. Nekik nem elég az igen vagy nem, ők mélyebben megindokolnák a választ. Egyikük rámutatott, hogy rajzoláskor a japánok az árnyékolásra, míg az európaiak a vonalakra helyezik a hangsúlyt. Szerintem ez nagyon szimbolikus az előbb leírtak alapján.
Az arabokkal megéri kedvesnek lenni, mert sokszorosan visszafizetik. Az elmúlt két hétvégén a volt dán iskolámban segédkeztem önként a konyhán, s az ingyen étkezés mellé annyi ételt kaptam hazavitelre, hogy egész hétre futotta kettőnkre. Ráadásul környezettudatosságunknak is eleget tettünk, hiszen nagyrészt az ún. maradékot kaptuk, azaz azokat az érintetlen ételeket, melyek nem elegek arra, hogy 70 fő számára újra felkínálják, így amúgy a szemétben végeznék. Jó dolog ételekkel dolgozni, kicsit betegessé is kezd fajulni, amikor pincérkedés után önként segédkezek a konyhán, aztán 1,5 órán át villásreggelizem, megint segédkezem, vacsora,aztán kultúrestre főzőcskézem...Apropó, múlt héten egy halott csirkéről kellett a nem ehető részeket (csont, zsíros réteg)leválasztanom. Izgalmas volt, mintha boncolnék. Első olvasatra ellentmond a vegetáriánus életmódomnak, pedig pont, hogy összefügg. Mert ebben épp, hogy nincs lélek. Testetlenítek, de a lélekkel nem kerülök kapcsolatban. Ha megeszem, akkor azáltal már bekebelezem a lelkét, egy idegen lélek lesz bennem, mint valami démon. Azt nem akarom. Ez úgy hangzik, mint egy hindu mítosz. Halboncolásról lásd Simon Marci blogját http://earlgrey.blog.hu/
A koppenhágai kultúrestre nem jutottam el, mert dolgoztam, őrületesen sok vendégünk volt, de élveztem a pörgést.A lengyel szakácsunknak az volt az utolsó előtti műszakja, így búcsúzóul készített nekem két koktélt (saját receptjével első lett egy svéd versenyen). 20 éves, de egy Michelin-csillagos étterembe vették fel, gyakorlatot is egy 16.századi kastély konyháján szerzett. Az apja gazdag üzletember, de ő nem akarta továbbvinni a vállalkozást, így középiskola helyett szakácsiskolába ment és a saját talpára állt. Amúgy elég gyors észjárású és műveltnek is tűnt.
Ma a dán nyelvórán megismert kolumbiai Oscarral találkoztam. 30 éves, 15 évesen elment otthonról, a fővárosba és a környező országokba, kitanulva különböző kézműves technikákat, így az áruival az utcán kereskedett. Ezzel jól keresett, főleg ünnepi szezonban, egy nap alatt akár két hónapnyi megélhetésre valót. Állandóan utazott, stoppal, olcsó hotelekben, barátainál vagy kempingben lakva. Egyelőre nehéz neki Dániában, mert itt pl. télen nem mehet az utcára az áruival, hiszen túl hideg van. Meg mindent túlságosan ellenőriznek.
Élet- és kultúrtörténetekből mára ennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése