2010. október 15., péntek

ki van zárva

A véletlent kétféleképp lehet kezelni: az ember vagy elég precíz, megfontolt, körültekintő, előrelátó ahhoz, hogy minimálisra csökkentse a kiszámíthatatlant (nullára lehetetlen)-avagy, mint a magamfajta szedett-vetett álmodozók, megpróbáljuk a saját előnyünkre fordítani.
Kezdjük ott, hogy a mexikói étterem egyiptomi tulajdonosa visszajött Németországból és újra tárgyaltunk a munkáról, s bár nem pontosítottuk, mikor kezdek, ellenben ajánlotta, hogy tartsak vele és a barátjával egy ismerőse kávézójába. A kávézóról kiderült, hogy patinás étterem, a barátja pedig az Egyptian Airlines tulajdonosa (később az egyiptomi nagykövet is felbukkan, nem kell félni). Arab szívélyességből állták a kiadásokat, ahogy másnap is, szerintem egyedül rám 25-30 ezret költöttek. Hát többek között emiatt nem hiszek a nemi egyenlőségben.
A múlt héten Esben rokonlátogatni ment az ország másik felére. Eddig egy kulcson osztozkodtunk (ennek okára most nem térek ki), az ajtónk ugyanis magától záródik, tehát annál van a kulcs, aki előbb hazaér. Azonban csütörtökön kapott egy pótkulcsfélét az ajtaja számával, nálam hagyta, ő pedig elutazott az eredetivel. Én másnap mit sem sejtve indultam a boltba, majd 3 kiló almával hazatérve azon morfondíroztam, majd megírom a blogomban, hogy rémálomként kísért a kizártság, mármint a kulcs benn felejtése a lakásban. Ez így nyilván költői túlzás lett volna, de ez a blogom egyik vonása. Nos, a pótkulcsról kiderült, hogy nem pótkulcs, a zárt nem nyitja. Adminisztrációs problémák miatt segélykéréseim kudarcot vallottak, az almákat viszont legalább a közös hűtőbe pakolhattam. Egyéb híján kissé alulöltözötten, de nekivágtam Koppenhágának. Aznapra kortárs táncfesztiváli látogatást szerveztem, min. 6 fiatal (25 év alatti) csoportjegye ugyanis jóval olcsóbb volt, mint egy főre. A szervezések sajátossága a hibafaktor, azaz az utolsó pillanatokban visszamondó emberek. Tehát volt 6 jegy, de csak 5 fiatal, ráadásul a jegyek nyomtatásával is gond adódott. Tehát lóti-futi ide-ode, míg végül a vonaton összefutottam egy dán sráccal, aki az iskolai találkozóról ismertem. Egy megállónyi méregetés, tényleg ismerjük-e egymást, egy megállónyi meggyőzés a csatlakozásról, következőn leszállás. Megvan a hatodik ember fél órával a kezdés előtt. Utólag derült ki, hogy az egyik, szintén jövő japán lány fiúja. A fesztivál is sikert aratott, hiányzott már ez a világ. Most szerdán befizettem kortárs táncra egy fél évre, iszonyú jó volt csinálni. Alig várom a folytatást.
Tehát hétvégét a volt iskolámba besurranva töltöttem, szombaton a konyhán segítettem, így ingyen ételhez jutva. Amikor a konyhai dolgozókkal avokádót, humuszt, padlizsánkrémet és csiliszószt ettünk-akkor, akár az impresszionisták,lehasítottam egy darabkát a valóságból vagy inkább mennyországból. Vasárnap hajnalban aludni készültem, amikor a főnököm küldött egy üzenetet, hogy beteg az előttem lévő műszak, be tudok-e ugrani minél hamarabb. Fél hattól fél kettőig pincérkedés. Az éjszakai műszak mindig kalandos, az egyik vendégnek születésnapja volt és kérte, hogy sziruppal írjam rá a nevét a palacsintájára. Nagyon örült, amikor megtettem, kezet is csókolt. A többi vendég pedig énekelt neki dánul. Volt egy vendég, aki megpróbált átverni. Rendelt kávét és omlettet, megette, aztán elment mosdóba, rendelt egy másik omlettet és egy új helyre ült. Mivel sok volt a vendég, valószínűleg arra számított, hogy nem tűnik fel. De feltűnt. Kivittem a második omlettet, aztán megkérdeztem, átvigyem-e a kávéját az új helyére. Ettől zavarba jött, igent mondott, és szó nélkül fizetett, mint a kisangyal, meg se nézve a számlát.
Egyik nap a tulajdonossal dolgoztam. Mikor megláttam, hogy ő nyit ajtót, összeszorult a gyomrom és reménykedtem, hogy csak késik a másik szakács. Azonban a nap végére kiderült, hogy szakácsként igazán kedves, csöppet sem olyan idegbeteg, mint amikor csak ellenőrizni ugrik be. De továbbra is az az iraki szakács a kedvencem, aki a múltkor guacamolés salátát adott és aki csak teát iszik. A másik irakival sem nagyon zavarjuk egymás köreit, ráadásul megtudtam, hogy ha apám kubai, akkor én is az vagyok.
Tegnap nem dolgoztam, így ingyenes dán nyelvleckéket vettem egy templomban, spanyolul. Megismerkedtem Latin-amerikaiakkal, néhányukkal (köztük egy kubai sráccal) utána sétáltunk is egyet. Ó, és a templom ebédlőjében aznap ingyenes volt az ebéd. Este a vega népkonyhát csekkoltam egy alternatív helyen, aznap 400 Ft-ba került (egyébként 800), mosogatásért ingyenes. Elvileg ingyenes jóga- és önvédelmi oktatás is zajlik a helyen, minden hónap első vasárnapján pedig ingyenes "tortaorgia".
Karen Blixent olvasok, nagyon tetszik, ahogy Simon Marci ötrészes netnaplója is a litera.hu-n (http://litera.hu/netnaplo/melyben-onmagunkra-emlekezunk). Egyszerűen gyönyörű, kötelező olvasmány.
Megyek dolgozni,aztán pedig kultúréjszakára. Olyasmi, mint a múzeumok éjszakája, de nem csak múzeumok tartják és ingyenes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése