2010. augusztus 9., hétfő

Szép Amerika, szép Koppenhága

A dán nyelvtanulásom szélsebes fordulatot vett, eljutottam odáig, hogy én magam is meg-megszólalok már.:) Amikor Esben szüleivel vagyok, igyekszünk csak a dánt használni, remélem ez segít. A beszélgetésekből is egyre többet értek.
Csütörtökön Koppenhágában elbúcsúztunk a bosnyák Bojánától. Én az iskolában aludtam (illegálisan), jó volt kicsit beszélgetni azzal a néhány emberrel, aki ott maradt nyárra dolgozni. Furcsa a világ: az ecuadori Erick, aki állandóan kibújik a kötelességek alól, egy nap azzal az ötlettel ébredt, hogy színházban szeretne dolgozni, és még aznap az iskolát meglátogató színházi csoport fel is fogadta segítőnek. Bojana, aki szorgalmas, nagyvonalú, rengeteg szakmai tapasztalattal rendelkezik, 2 éve hiába próbál elhelyezkedni. Legutóbb egy hétlépcsős interjú legutolsó szintjéig eljutott, s végül azért utasították vissza, mert a nevéből egyértelmű a szerb származása, Bosznia azon területén pedig, ahol foglalkoztatták volna, különösen nagy a politikai feszültség a nemzetiségek között.
Esbennek még csütörtökön haza kellett mennie, mert másnap a kávézóban kellett lennie. Én pénteken állásra vadásztam. Mindkét nap gyönyörű napsütés, hőguta nélkül, még egy bolhapiacot is kifogtam. Az álláskeresésnek személyes formájának egyébként az is előnye, hogy egy csomó hangulatos helyet megismertem. Szóval szívem még mindig nagyot dobban, ahányszor a fővárosban járok.
Szombat este Esben középiskolás osztálytársaival buliztunk Németországban. Németül csevegtek, 80-90%-át megértettem, bár megszólalni főleg az elején nem nagyon mertem, de ennek nem csak nyelvi, hanem személyiségemben keresendő akadályai is voltak.
Ma megnéztük az Amerikai szépség című filmet, őszinte kritika a(z) amerikai "középosztályról", bizonyos része meg is könnyeztetett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése