2010. június 21., hétfő

Lucska nincs többé

Egyre melankolikusabbá tesz a turnus közelgő vége. Pénteken Tomasz, ma reggel Lucska...
Tomasz búcsúztatásán főleg mi Közép-európaiak voltunk, kivéve a kanadai Kaleight, akit próbáltunk a térség akcentusára tanítani, ezen sokat mókáztunk. A szlávok néha az anyanyelvükön csevegtek, hiszen nagyjából megértik egymást, én meglepődtem, hogy a gyér orosz tudásom ellenére is kikövetkeztettem, miről volt szó.
Szombaton Észak-európai kultúrest és, mint minden kultúrest, ez is ráirányította a figyelmet az egyes szereplők egyéniségére, minek következtében már előre megsirattam a hiányukat. A műsor egyébként hihetetlenül önironikus volt, nem kevés fekete humorral, ez valami európai beállítottság lehet, északon és keleten legalábbis mindenképp.
Pénteken a koreai Songgal, a brazil Biancával és a kanadai Kaleigh-vel folytattunk eszmecserét a kiközösítésről, a megbocsájtásról és az egészségbiztosításról hajnali 4-ig. Szombaton az iskolai buli tetőfokán kitalálták páran, hogy menjünk egy belvárosi klubba. Lucska maradt, így én is, szerettem volna kihasználni az utolsó napokat vele, ám az est során felszívódott és aludni tért. Megpróbáltuk követni a többieket a belvárosba, de nem vittünk fényképes igazolványt, így irány vissza. Én 3:30-kor is meggyőződéssel indultam volna vissza, igazolvánnyal a zsebemben, de akkor érkezett meg Song és Bianca, tudatva, hogy a belépő kb. 2000 Ft + 800 a kötelező ruhatár. Puff. Különben is lassan mindenki hazaszállingózott. Így tánc helyett mély beszélgetés a dán Andreasszal egészen 6-ig.
Vasárnap délutáni szunyóka a nappaliban, Stefan levetítette néhány filmjét. A tervezett intenzív táncpróbából semmi nem lett, ellenben fociztam, szerintem egész elfogadhatóan. Éjfél után filmeztünk volna az amerikai Garth-szal, a japán Momóval és Atsumival, a litván Rasával és a grúz Nikóval a tévészobában. Rasa kérte, hogy ha elaludna, mindenképp keltsük fel a végén és Niko védje őt meg a csótányoktól(???). A DVD-t viszont nem tudtuk lejátszani, így maradt az alvás.
Holnap a grúz Toko távozik, ma valószínűleg neki intünk búcsút. :((

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése