2010. május 22., szombat

gyorstalpaló országmorzsák

A héten a palesztin-izraeli konfliktusokról tanulunk, járt nálunk egy izraeli előadó. Jeruzsálem keleti része Jordániáé, nyugati Izraelé, legalábbis előbbiek telepeket alapítottak, ásatásokat tartanak az óvárosban, feltúrva a palesztinok lakhelyét, de a hatóságok együttműködnek velük. Palesztinát pl. úgy osztották fel, hogy nem alkot összefüggő területet, így az infrastruktúra, csatornázás nehézkes. A Kelet-jeruzsálemi palesztinok házát szisztematikusan rombolják, erre az állam rengeteget költ, a hontalanná váltaknak pedig nincs hova menniük. Az izraeliek minderre a Holokausztot hozzák fel mentségül. Szerintem elég távol áll tőlem bármiféle antiszemitizmus, hiszen nem egy nagyon közeli zsidó barátom van, de ezek tények, ráadásul egy izraeli szájából.
*
Lettországnak csak 55% lett, a többi orosz, akik nem próbálnak meg beilleszkedni, általában lettül sem tanulnak meg, a lettek viszont beszélnek oroszul, mert gyakorlatilag munkahelyi követelmény mindenhol.
*
Az ugandai bentlakásos általános iskolákban brit példára még mindig verik a gyerekeket, az ugandai Joyce 12 évesen elvesztette az egyik osztálytársát egy agresszív tanára miatt. A pedagógus börtön helyett kifizette az óvadékot, hiszen a korrupció az úr ott is.
*
Norvégiában a végzősök május 1-17 az ún. Russ ünnepet tartják, általában kibérelnek osztályonként egy busz, kidíszítik és abban laknak és buliznak 17 napig. Russ-nadrágot kell viselniük az ünnep alatt, ugyanazt, mosás nélkül, a szín az iskola típusától (humán, matek stb.) függ. Mindenkinek van egy saját fényképes Russ-kártyája, a szín itt is adott, de az egyéb minták és a mottó szabadon választható. Ebből legalább ezret kap mindenki, az ismerősök közt osztogatják. Az utolsó nap hatalmas bulit tartanak, kb. 30 000 végzős mind egy helyen. Az egészben az a szép, hogy a vizsgák ez után következnek...
*
Állítólag a Fülöp-szigeteki Elmer és szobatársa, a koreai Hwang állandóan szellemeket látnak, a hideget is ezzel magyarázzák, Hwang szellemekről szóló könyvvel alszik.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése