2010. május 30., vasárnap

az élet "délen"

Az elmúlt hét összefoglalója:
- a Latin-amerikai kultúrestünk jól sikerült, a darabot kb. háromszor próbáltuk, akkor is megszakításokkal, de mindenki ügyesen rögtönzött. Utána táncverseny, pinata, egyéb mókák, a fiúk nagyon profin vezették le őket.
- vasárnap óta Esbenéknél vagyok. Bár Dánia fele akkora, mint Magyarország, a távolságokat kissé lebecsültem, amikor legfeljebb egy órányira becsültem a távolságot a lakhelyük és az iskolai kirándulás helyszíne, Arhus között. Nem hittem volna, hogy akkora ez a félsziget (Jylland- én Seelandben lakom). Tehát három napig 2,5-3 órát ingázhattam csak az egyik irányba, kedden pl. 4:40-kor keltem, de nem panaszkodom, az én döntésem volt.
-Arhusról:
* Dánia második legnépesebb városa, sok a bevándorló ("újdánok") és a fiatal egyetemista ("legfiatalabb város")
* első nap a gazdag övezetet vettük szemügyre és ellátogattunk a királyi család ottani rezidenciájára, melyhez egy csodálatos kert is tartozik
* második nap Városháza; kávézás egy igazi arhusi lakásban az egykori munkás negyedben, ahol a fürdőszobákat csak 2000-ben korszerűsítették (talán már a kilencvenes években feleslegessé vált az árnyékszékféle, de a mosás sokáig még gondot okozott); "Diákház" (Studenthus): főleg az egyetemistáknak szánt olcsóbb szórakozóhelyeket hívják így Dániában, ennek a különlegessége, hogy pl. keddenként nemzetközi tanulói találkozónak ad helyet, ez mintegy 450 főt jelent, ezen felül segítik kiépíteni az üzletemberek és a közgazdásznak készülök kapcsolatát, valamint naprakészek a továbbképzéseket (pl. fényképészet stb.)és hobbilehetőségek illetően, jobban, mint bárki más. Aznap Arhusban maradtam a nemzetközi est miatt, ám a következő heti búcsúbulira tették el magukat az emberek, így tizenegy körül visszaindultam az iskolai csoporttal a szállásra. Tanárunkat, a dán Nikolajt félretájékoztatta a buszsöfőr, ezért majdnem egy órát kóvályogtunk rossz irányban, sötétben, hidegben, feltúrt utakon. Közben átkoztam magam, amiért nem fogadtam el Esben édesanyjának az ajánlatát, akinek aznap Arhusban volt dolga, és 4 körül hazafurikázott volna. Általában hiperoptimistaként a legtragikusabb helyzetekben is találok valami pozitívat (a lehetséges világok legjobbikában élünk, ugye), e helyzetben viszont eleddig nem sikerült. A bolgár Desi vicceket mesélt, de nem voltunk vevők rá, Nikolajjal a harmadik után elcsitítottuk. Nagyon bírom ezt a dánt is: laza, lelkes és szarkasztikus.
* harmadik nap: Gjellerup, az arhusi gettó. Eredetileg a munkásosztálynak szánt övezet, szép parkokkal, lakásokkal, közeli iskola, munkahely, bevásárlóközpont, piac. Olcsó itt lakni, ezért lett népszerű az újdánok körében, ma már főleg ők népesítik be. A rendőrtisztek itt közelebbi kapcsolatot alakítanak ki a lakókkal a jobb bűnmegelőzés érdekében, önkéntesekből felállítottak egy segítőgárdát, így is hozzájárulva a közösségi összefogáshoz. A környék ezáltal mára mérföldekkel veszélytelenebb, jelentősen visszaszorították a lopást és a késeléseket, gyakorlatilag már elő sem fordulnak.
Ugyanezen a napon Ovartaci Múzeum, ahol pszichiátriai betegek alkotásai vannak kiállítva.
http://ovartaci.dk/billed05%202/Overtaci2.jpg
Ezután a híres modern múzeum, AROS. Ihletett kaptam egy installációhoz, melynek témája a kortárs művészet városa lenne, de a megvalósítást illetően igénybe kell vennem prof Rolando javaslatait. A múzeum legalsó szintje a "Kilenc tér" nevet viseli, kilenc művész rendezett be egy-egy teret, melyekhez sötét folyosókon vezet az út. Videó, zene, képzőművészet keveredik ezekben az installációkban. Modern művészet, szeretlek.
* utolsó nap: Arhus sajátossága egy olyan szállás, ahol civilek élnak együtt bűnözőkkel, maximum 26-an. Utóbbiakat természetesen vizsgálatoknak és megfigyeléseknek vetik alá, mielőtt kiválogatnák. Két stádiumban lehetnek tettüktől függően: az elsőben igen korlátozott a kijárásuk, de a boltba ekkor is egyedül mehetnek (!), különleges kérelmeikkel a hatóságokhoz kell fordulniuk; a másodikban eljárhatnak hétvégenként, tanulhatnak egyetemen, kéréseikkel elég az otthon vezetőivel egyeztetnük. Őrök helyett szociális munkások ügyelnek a rendre, bár az ő feladatuk is inkább a visszailleszkedés elősegítése. Látogatók akárhányszor jöhetnek. A ház téglából készült, tartozik hozzá kézműves műhely, hangszerszoba, fitneszterem, szauna, ráadásul a szállás étellel együtt 80-100 000/hó, ez mindent tartalmaz!
- pénteken megnéztük a Baader Meinhof- Komplex című féldokumentumfilmet, mely a hetvenes évek német terroristacsoportját mutatja be, akik a palesztinokkal szimpatizáltak a zsidó elnyomással szemben. Ahogy a Becstelen brigantikban, itt is azzal a problematikával áll szemben a néző, hogy nem tud kivel azonosulni, minden erkölcs viszonylagos. Este sétáltunk a kikötőben és a belvárosban, Esben meghívott a kávézója ínycsiklandó chai teájára.
-szombaton a tanyasi életet bemutató fesztiválon jártunk, kész időutazás, mint egy Seurrat- vagy Renoir-kép a munkásosztály kimenőnapjáról: májusi lóként feldíszített pónik, amatőr lovaglókkal- csodálatosan giccsbe hajló, akár az utólagosan rózsaszín pírral kiszínezett régi fényképek. Élmény a javából, mindenkinek ajánlom, tényleg. Ráadásul végigettük az összes ökologikus kostolóstandot. :) Esben késődélutántól dolgozott, a szüleivel vacsoráztam, és nagyon jól eltársalogtunk mintegy 2,5 órát. Az utóbbi két hétben gyakran elfogott a hovágy, de ez a családias hangulat átsegített rajta, azt hiszem. Elkezdtük nézni az Euróvíziós Dalfesztivált. Nekem a spanyol produkció nyerte el legjobban a tetszésemet, de a szerb énekes volt a legjobb előadó. Az első felvonás után Esbennel találkoztam és ismét tettünk egy kis esti sétát.
- ma esik egész nap, valószínűleg itthon maradunk.
Képeket még ma tervezek feltenni.

2010. május 22., szombat

gyorstalpaló országmorzsák

A héten a palesztin-izraeli konfliktusokról tanulunk, járt nálunk egy izraeli előadó. Jeruzsálem keleti része Jordániáé, nyugati Izraelé, legalábbis előbbiek telepeket alapítottak, ásatásokat tartanak az óvárosban, feltúrva a palesztinok lakhelyét, de a hatóságok együttműködnek velük. Palesztinát pl. úgy osztották fel, hogy nem alkot összefüggő területet, így az infrastruktúra, csatornázás nehézkes. A Kelet-jeruzsálemi palesztinok házát szisztematikusan rombolják, erre az állam rengeteget költ, a hontalanná váltaknak pedig nincs hova menniük. Az izraeliek minderre a Holokausztot hozzák fel mentségül. Szerintem elég távol áll tőlem bármiféle antiszemitizmus, hiszen nem egy nagyon közeli zsidó barátom van, de ezek tények, ráadásul egy izraeli szájából.
*
Lettországnak csak 55% lett, a többi orosz, akik nem próbálnak meg beilleszkedni, általában lettül sem tanulnak meg, a lettek viszont beszélnek oroszul, mert gyakorlatilag munkahelyi követelmény mindenhol.
*
Az ugandai bentlakásos általános iskolákban brit példára még mindig verik a gyerekeket, az ugandai Joyce 12 évesen elvesztette az egyik osztálytársát egy agresszív tanára miatt. A pedagógus börtön helyett kifizette az óvadékot, hiszen a korrupció az úr ott is.
*
Norvégiában a végzősök május 1-17 az ún. Russ ünnepet tartják, általában kibérelnek osztályonként egy busz, kidíszítik és abban laknak és buliznak 17 napig. Russ-nadrágot kell viselniük az ünnep alatt, ugyanazt, mosás nélkül, a szín az iskola típusától (humán, matek stb.) függ. Mindenkinek van egy saját fényképes Russ-kártyája, a szín itt is adott, de az egyéb minták és a mottó szabadon választható. Ebből legalább ezret kap mindenki, az ismerősök közt osztogatják. Az utolsó nap hatalmas bulit tartanak, kb. 30 000 végzős mind egy helyen. Az egészben az a szép, hogy a vizsgák ez után következnek...
*
Állítólag a Fülöp-szigeteki Elmer és szobatársa, a koreai Hwang állandóan szellemeket látnak, a hideget is ezzel magyarázzák, Hwang szellemekről szóló könyvvel alszik.
*

2010. május 18., kedd

édes apanyelvünk

Ma az utolsó amerikai cserediákok is elhagyták Varázsfalvát. Kezdődik a búcsúszezon, annak a realizálása, mennyivel kevesebb időt töltöttünk mindenkivel, mint szerettük volna. Ennyi emberrel azonban képtelenség. Lázasan késülődünk a Latin-amerikai kultúrestre, maszkkészítés graffiti-spray-vel, pinata lufiból és újságpapírból. Sokat használom a spanyolt, a hanglejtésem is javult, az önbizalmam is nőtt, egyre többször fordul elő, hogy spanyolul akarnék mondani valamit, persze teljesen inadekvát helyzetben. Érdekes, hogy nem keverem a nyelveket, nem egy mondaton belül szeretnék váltani, hanem inkább felváltva beszélni. A hondurasi Gabival újra elég jó a kapcsolatom, egy ideig azt hittem, neheztel rám, de úgy tűnik, vaklárma volt. A venezuelai Diegóval is jól kijövök, pedig kezdetben felszínesnek tűnt.
Világügyön Izrael a téma, kedves kis bonyolult történelmével. A palesztin Baha mesélt a élményeiről. Ő Jeruzsálemben él, ahol a palesztinok részesednek a szociális támogatásokban, ám nincs szavazati joguk, az utazáshoz (leginkább Libanonba és Jordániába) is engedély kell illetve külön fizetség az állam számára. Mint már korábban írtam, Bahának sincs állampolgársága, mert izraeli nem szeretne lenni, ha viszont palesztin, akkor kitoloncolják. Ayman szakácsunk családjával is ez történt, ezért nem világos, hogy palesztin-e vagy libanoni. Holnap egy izraeli nő tart alőadást a helyzetről.

2010. május 16., vasárnap

a kockák el vannak ve(sz)tve

Drámaórákon egy hónapja ún. fórumszínház-technikával dolgozunk. Egy ilyen előadás úgy néz ki, hogy bemutatnak egy problematikus helyzetet (kirekesztés, megszégyenülés) egy történetbe ágyazva, majd a közönség eldönti, kivel kíván azonosulni. Ekkor elölről kezdik a jeleneteket és közben meg lehet állítani a cselekményt, ha van ötletünk arra, főhősünk (akivel azonosultunk) mit tehetne másképp sorsa jobbra fordítása érdekében. A szereplők feladata,  hogy nehezítsék a probléma megoldását. Szerintem nagyon tanulságos gyakorlat.
Csütörtök este az egyik belvárosi bárban búcsúztattuk az amerikai cserediákokat. Az első csütörtökükün isugyanott buliztunk és akkor is fellépett Jeppe, Kristof professzor fia. Visszagondolva erre, eléggé elszomorodtam, körülöttem különben is sírás-rívás. Ez a hangulat hatotta át a szombati ünnepi vacsorát is, onnan viszont el kellett sietnem, mert hivatalos voltam egy koppenhágai házibuliba, azután pedig egy kocka (stréber) partiba. Vicces volt hatalmas szemüveget, hátizsákot, tollat viselő fiúsereggel és kelekótya copfos lányokkal utazni a vonaton. Öt után keveredtünk haza, azt is csak azért, mert a kedvezményes jegyünk hazaszólított. Útközben tánc a Mc Donald's-ban és a kisboltban. Fényképek hamarosan.

2010. május 13., csütörtök

a vizsgaidőszak alatt mi randiangolozunk

A hétfői Mesterangol óránkon ismét csiszoltunk a szókincsünkön, ismét párkapcsolati téren. Ketten az amerikai cserediákok közül ismertették az aktuális szerelmi szlenget, teljes nyíltsággal és öniróniával beszélve saját tapasztalaikról. Utána randitippek. Így telnek az angolóráink: először vicces szövegeket olvasunk, melyeken a  szólásokat és közmondásokat tanuljuk meg. Alternatívaként  tippeket kapunk randizáshoz, az ellenkező nem felszedéséhez stb. Az óra második felében szarkasztikus sorozatokat nézünk. Pierre professzor 62 éves(a barátnője 31),  flörtöl minden lánnyal, rózsaszínre festette a körmét egy hónapja, mindezek ellenére megvan benne a régivágású úriember, aki gyertyafényes vacsorát ajánl Valentin napra és ellenzi még a csókot is az első randin.
A napokban a Latin-amerikai kultúrestre készülünk öten + a kubai tanárunkkal. Jobban érzem magam, mint amikor a Közép-európait csináltam, ott néhányan túlságosan lelkesedtek, mindent meg akartak csinálni helyettünk, utólag tudtam meg mindig, hogy mi mindent tettek, amelyben segíthettem volna, csak éppen nem értesítettek. Úgy éreztem magam, mint egy bábu, akinek fogalma sincs, mi zajlik körülötte. Aztán persze a végén együtt dolgoztunk, meg jól sikerült, csupán ha már az én kultúrestem is, akkor a kreatív munkában is részt szeretnék venni.
Kedden a reggeli pilates és futás után a koreai-amerikai Taeseunggal kerékpároztam 2,5 órát, időnként megálltunk fényképezni. Este Kristof professzor mesélt az életéről, a forradalmi egyetemi évekről, amikor lázadó cikkeket írt, valamint aktívan politizált is. Ezt az időszakát egyébként már bánja. Napközben egy bangladeshi rendező, Tanvir Mokaammel látogatott meg minket. Ennek alkalmából mutattak egy részletet egy átlagos habkönnyű bollywoodi musicalből. Tanvir nem ilyeneket készít.
Szerdai témánk a bevándorlás, dán rendezőt hívtak vendégül, megnéztük a doksiját Bolíviáról. Nagykövetek is meglátogattak minket, én egy törökkel, egy litvánnal és egy izraelivel társalogtam. Utóbbi szerint minden palesztin háborút akar szítani. A szlovák nagykövet pedig amikor megtudta Julus és a lengyel Paulina nemzetiségét, nagyon lekezelően viselkedett velük. Ilyen nagykövetek mellett nem csoda, hogy itt tart a világ.
Éjszaka hastáncórák Julussal és Joséphinával.

2010. május 10., hétfő

náci zenekar, tálibok és földet az afrikai nőknek

A pénteki koncert beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hajnali háromkor hagytuk el a helyet, én még friss voltam, de nem akartam egyedül ott maradni, mivel beszélgetésbe elegyedtem még korábban egy 62 éves aukciószervezővel, aki bár nagyon  fiatalos és nyilván nem butaság jóban lenni befolyásosnak tűnő emberekkel, de nem lett volna kedvem csevegni vele. Amúgy úgy kezdődött, hogy amikor táncolni mentem, leejtettem a telefonomat a földre, nem vettem észre, az ecuadori Erick felvette, erről viszont nem tudtam, így keresni kezdtem, a dánok meg nagyon segítőkészen forgatták fel a kanapékat nekem, együttérzően kifejezve, hogy ők is utálják, amikor nem találják a mobiljukat. Az első előadó egy elektronikus csellófélén játszott, amolyan kísérleti bizarr zenecsoda. A következő előadókra egy órát vártunk.

Szombaton találkoztam két középiskolai osztálytársammal, akik pár napot Koppenhágában töltenek. Annyit sétálnak, hogy nap végére hullafáradtak, így valószínűleg visszautasították az aznapi meghívást egy dán házibuliba. Ez az én élményéhes, emiatt sokszor túlpörgött lelkecskémnek meglepő, ám vagyok olyan ragyogóan bölcs, hogy elfogadjam: mások vagyunk. Este újból zenei fesztivál, ezúttal punk-rock, pogo, üvegtörés, "Náci" nevű szrakasztikus banda, akik nyilván a nácikat kritizálták, de piros nácisapkát
viseltek és a doboson egy Hitler-maszk volt, a közönségben pedig kopasz bőrdzsekisek üvöltöttek. Nem az én világom. Az idő nagy részében különben is a lengyel Paulinát valamint a japán Acumit kísértem haza és vigyáztam rájuk, eléggé eláztak. Utána Momóval visszamentünk, húszas évek zene, én imádtam, ő nem, marad a bárkeresés, egy óra után feladjuk irány vissza Varázsfalvába. A Gyűrűk Ura-maraton nem érdekelt, inkább aludtam.
Vasárnap gyűjtés az afrikai nőknek, akiknek nincs joguk földet birtokolni, így a férjük elhalálozásával kicsúszik a lábuk alól a talaj és hontalanná válnak. Párokban jártuk a házakat (én az ukrán Sashával), meg volt szervezve az egész, Dániában különben is vannak ún. "adománynapok", tájékozatatják a népet stb., nincs koldulásjellege az egésznek. Betekintést nyerhettünk a tehetősek vasárnapjába, jártunk egy olyan háztömbben is, amely tengerstílusra volt dekorálva: kék, piszkos sárga, a falak mintha omladoznának és nedvesek lennének, kagylódíszítés, igazán egyedi. Mi gyűjtöttük a legtöbbet, kb. 32 000 forintot. Este jóga.
Ma a talibánokról néztünk filmet Világügyön. Nagyon különleges a hozzáállásuk a külföldiekhez: harcolnak a britekkel, de ha brit újságíró érkezik, a legnagyobb vendégszeretettel halmozzák el, biztosítják, hogy együtt kerülnek a Mennyországba. A múltkor elfelejtettem írni, hogy Grönlandon is iszonyúan magas az öngyilkossági arány pl. a grönlandi Sakiu (régi tanuló) középiskolás osztálytársai közül már hatan végeztek magukkal.
Remélem mindenkinek feldobtam a napját.

2010. május 7., péntek

Amikor Helsingőrbe látogat a bolhapiaczene

A szerdai napommal kapcsolatban meg is feledkeztem arról az aprócska tényről, hogy Svédországban jártam pár órára. Helsingőrből 20 percenként indul a komp, 20 perc az utazási idő is, a retúrjegy 120 forinttal drágább, mint a csak Koppenhágába utazás. Kifogtunk egy fantasztikus leárazást: 900 forintért ruhák és szoknyák. Napsütés, séta a macskaköves utcákon.
Tegnap az nemzetközi antidiéta nap szégyenére az egyik legaktívabban töltöttem az időmet: futás, pilates, biciklizés, esti röplabda. Azért mentségemre legyen mondva, hogy kipróbáltam egy japán édességet, valami nagyon mézízű finomságot. Ó, és humusz (csicseriborsókrém) beteges mennyiségben mind ebédre, mind vacsorára.
Most készülődöm, mert alternatív-elektronikus-mindenamibizarr mini zenei fesztivál lesz Helsingőrben, magasak az elvárásaim.:)

2010. május 6., csütörtök

irán(y)

Nemrég érkezett hozzánk egy új tanuló, Setareh, az iráni lány, aki építészetet tanult, kedvenc stílusa a posztmodern. Segítgetek neki eligazodni, hétfőn együtt tisztítottuk a takarításon az ablakokat, nagyon élvezte, készített fotókat is. Megtudtam, hogy az irániak utálják, ha az arabokkal azonosítják őket, azok meghódították őket és rájuk erőszakolták az iszlámot. Az volt számomra a meglepő, hogy mindez 1100 éve történt. Ez olyan, mintha mi átkoznánk Szent István, amiért a mi természetimádó hitvilágunkra ráerőszakolta a kereszténységet. Természetesen nem állítom, hogy a mi hozzáállásunk a jobb, egyszerűen csak csodálkoztam.
Kedd este John prof mesélt az életéről szervezett est keretében. Előző félévben ő volt a csoportomnak a tanára. Csak három napot tölt az iskolában, mert az ország másik felében lakik. Újságíróféle, művelt, ironikus, introvertált, száraz, az előadásmódja nem tartozik a legfigyelemfelkeltőbbet közé, furcsa humora apukáméra emlékeztet. Viszont a gyenge promóció ellenére kalandos az élete. Fiatalkorában hullaszállítóként dolgozott, nyugdíjas otthonokban énekelt az elhunytak tiszteletére (a kollégái és a főnöke mellette hamisan kornyikált, a szöveget sem tudta, embert próbáló komolynak maradni ilyen körülmények között). Egyszer felvett egy csinos stoppos lányt a hullaszállító kocsival, noha a lány meglátva az autót először abbahagyta a stoppolást és csak erős rábeszélésre szállt mégis be (John csak később vallotta be neki, hogy a csomagtartója nem üres).
Az ő generációja a megalkuvóké volt, tulajdonképpen ideológiák nélkül. A tettre készség viszont nem hiányzott belőlük, ezért egy dán völgyben tartott konferenciafélén, ahol nagyon fontos amerikaiak (nagykövetek, akár az elnök is) szónokoltak, kiakasztották az amerikai zászlót, amelynek az egyik csillagába a sarló-kalapács jelképet varratták az egyik barátja politikához mit sem értő, ám igen segítőkész édesanyjával. Pár perc kellett, hogy a balek bandát elfogják a rendőrök. Közterületsértésért és privát rendezvénybe való jogtalan belépésért akarták megbüntetni őket (szegény pancsereknek még ez sem jött össze), Johnt mondjuk gondolatba ejtette e két szabálysértés összeférhetősége.
Ma az új csoportunkkal beszélgettünk a gyerekkorunkról. A dán Oliver filmes családtagjai, viszonya az apukájával, nagyszüleivel, nagybátyjával sok hasonlóságot mutatott az én életemmel. Nem véletlen, hogy ő a legjobb fiúbarátom itt. Félt a szellemektől, ezért a képzeletbeli barátja a szellemkirály volt, aki uralkodott a többi szellem felett. A lengyel Paulinát csak Hercegnőnek becézzük általában, nem is csoda, mert kései, legkisebb lánygyermek, ideális háttérrel, tisztára tündérmese. A japán Chiekot a hatalmaskodó édesanyja állandóan hegedülésre kényszerítette, nem tűrte, hogy egy gyakorlást is kihagyjon. Amikor a lánya 11 lett, elvált a férjétől és egy újjal az Egyesült Államokba költözött. Chiekoból pedig elismert, hivatásos zongoraművésznő lett. A kameruni Julius nagyapja rabszolga volt, de felszabadította a gazdája. Hatalmas földet kapott, így 6 feleségre tellett. Julius apjának is 3 van, 8-an testvérek, kb. 400 unokatestvére van. 5 éves korától a nagymamája nevelte, ez családi szokás, így a nagymamák mind együtt nevelték az unokákat.



2010. május 4., kedd

háztáji

Világügyön Szomáliáról tanultunk. A "tudományos szocializmus" rendszeréről, mely a Korán, a marxizmus és a maoizmus keveréke. A háborúról Etiópia ellen,ahol a szovjetek Szomáliát támogatták, aztán a kommunistává vedlett Etiópiát is (!!), majd utóbbit nagysága miatt csábítóbbnak találták, így inkább amellett maradtak, az amerikaiak pedig átpártoltak Szomáliához. Kész őrület.
Reggel lelkiismeretesen futottunk Momóval, holnapra is tervezve van, pilatest is csinálom hétköznaponként, muszáj rendbe szednem magamat, mert érzem, hogy ellustultam.
Este a tanulói konyhában összeültünk mi Közép-európaiak + a műsorunkban résztvevők ünnepelni magunkat, illetve elfogyasztani a maradék ételt. Karolának volt házi körtepálinkája, de én inkább tartózkodtam tőle, elég erős volt a beszámolók szerint. Sajnos az igazgató, Soren nem tudott eljönni hivatalos teendői miatt. Annyira szeretnék vele hosszasabban beszélgetni, ennyire tiszta, őszinte és jóságos emberrel ritkán találkozom.

2010. május 3., hétfő

veres hurka es Rubik-kocka

Ismet dan billentyuzet.
A pentekem nagyjabol a szombatra valo keszulessel telt, amikoris kulturestet tartottunk mi, kozep-europaiak: a szloven Lucska, ket horvat, egz szlovak par es oten magyarok. Kommunista keretet adtunk a musornak, kocsmanak rendeztuk be a nezoteret. Korabeli rajzfilmeket (TV Maci, Hohoho Horgasz eleje), reklamokat (Hurka Gyurka: http://www.youtube.com/watch?v=GAvU1fmTJ3c ) vetitettunk, illetve prezentaciokat az egzes orszagokrol. Magyarorszaggal kapcsolatban a feltalalokat hangsulyoztuk.  http://www.youtube.com/watch?v=e0wkokaybWA&feature=fvst Az eloadas napjan ujra megneztuk es engem annyira meghatott, majdnem konnyeztem. A nyari budapesti belvaros es a magyar kultura; a tudomanyok, a muveszet...nekem ez Magyarorszag, nem a turul meg a Trianon-gyaszolas.
Kulonbozo jeleneteket is bemutattunk a korszakbol: uttorok eneklik az Internacionalet sajat nzelvukon + a refrent oroszul, titkos rendorseg elhurcolja a Szabad Europat hallgatokat, 60-as evek bulija, 68-ban levert cseh forradalom. Az egesz musor egyoras volt, utana szalamis vagy zsiros kenzer hagymaval. A norveg Sigurdot majd megzabaltam, amikor bevallotta, hogy o a disznozsirt sajtkremnek hitte, es erdeklodott, hogy meg mindig fogyasztanak-e ilyet az emberek. Ma este beszeltem a Nagymamammal, o pont azt vacsorazott...:)
Vasarnap henyeles a fuben (eleg jo ido volt), Murakami, ilyesmi.