2010. április 12., hétfő

három nap, három buli, három helyszín

 Péntek délelőtt "élő könyvtár", ez azt jelenti, hogy bizonyos emberek könyveket alakítanak, elmesélnek egy emlékezetes történetet az életükből vagy más életéből, és ki lehet őket kölcsönözni, egyszerre max. 4 ember hallgathatja őket, összesen hatszor ismétlik el (nyilván csoportonként egyszer). Külön termekben voltak, melyeket a mondanivalóhoz illően rendeztünk be. Pierre elmesélte, hogyan utazta be Afrikát tizennyolc évesen, stoppolva több tonnányi dinamitot szállító, titkos uránrumtelepekre tartó teherautók tetején. Kicsit bankárkodott Nigériában, aztán irány Szenegál, napokig hajóra várva a kikötőben, míg fel nem fogadták matróznak és Svédországba nem került, onnan Dánia, Helsingor, hotelmunka.  Hippi kinézete miatt pletykák keringtek róla, de egy újságíró barátja tisztára mosta. Utána gazdag nyugdíjas otthonban segédkezés, egy öreg hölgy kérésére francia társalgásórák, ennek hatására ez a néni maga helyett az öngyilkos késztetésének vetett véget, ki is fizette Pierre tanulmányait az IPC-ben. A koreai Young buddhista élményeit osztotta meg, egy olyan imával, melyen belülről zokogtam: "Nincs bűn. A tudat szüli a bűnt. Ha megszűnik a tudat, a bűn is megszűnik" Az ukrán Sasha (angoltanár) végigzarándokolta az El Caminót egy barátnőjével, és csak este szólaltak meg.
Este egy dán banda koncertezett az iskolában, amolyan elektronikus-alternatív, elég jó. Az új tanulókkal és Marcival csápoltunk az első sorokban. Az új japánok kevésbé félénkek, pl. a gyönyörű Momo olyan, mint egy porcelánbaba, de bulizni, azt nagyon tud. A zenét a kubai Rolando és az új tanárunk, a dán Nikolaj szolgáltatta.
Szombaton 15 km biciklizés az erdőben. Ámultunk egy néhány éve bezárt, pazar népfőiskolán, ahol drága műalkotások díszítik a falakat, Steinway &  Son zongora, hatalmas termek, kilátás a tengerre.
Toko barátnője, a finn Kaisa meghívott a koppenhágai otthonába lakásavatózni estére. Koppenhága, ó, az imádottam. Valami elképesztő, főleg este. Egy francia sráccal bérelik a szobákat, igazán hangulatos. Csupa nemzetközi figurával találkoztam ott is: indiaival, hollanddal, brazilokkal, franciákkal,németekkel, lengyellel, grönlandival stb. Egy bárt is meglátogattunk, tömegnyomor, de jó zene.  Reggel fél hat körülre értünk vissza az iskolába, azért vasárnap estig az ágy és az ebédlő közötti távolságnál többre nem tellett az erőnkből. Nyolc körültől viszont kerti parti a tó közelében a libanoni-palesztin szakács, Ayman szervezésében. Libanoni zene, tűzrakás, boldogság. Fotók később.
Vasárnap álmomban a hazautazásom napja volt, délután, nagymamámékhoz tartottunk autóval. Hihetetlenül szomorú voltam, úgy éreztem, nem köszöntem el kellőképp és képtelen voltam felfogni, hogy tényleg vége. Hál istennek, még három hónap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése