2010. február 8., hétfő

japánok közt

A kultúrest fantasztikus volt, nagyon kitettek magukért a japánok, szórakoztató, változatos műsor, jó kis stand utána. Ma is együtt készítettünk szusit,ettünk japán gombalevest, nem is vacsoráztam este, inkább aludtam a nappaliban, mert reggel 10-ig koreai sorozatot néztünk Songgal, Tokoval, Whanggal, Iritával. Ez a hétvége tipikusnak tekinthető: szombaton beszélgetésekkel, játékokkal tarkított bulizás, régi tanulók látogatása, vasárnap otthon pizsamában, este moziztunk, az Up című rajzfilmet vetítették a nappaliban, nagyon hangulatos volt. Gabi ült a balomon, nagyon érzékeny, akár haragról, örömről vagy bánatról van szó, most is hatalmasakat zokogott és nevetett. Irigylem ezért. Tegnap hazajöttek az amerikaiak. Azt hiszem, tévedés volt a részemről, hogy bár jól kijövök velük, azt hittem, azáltal, hogy akaratukon kívül is elkülönülnek  tőlünk, rontják a közösségi szellemet. Ami viszont valóban tapasztalható, hogy az erős egyéniségű lányok csoportja (ez ipc-sekből és amerikaiakból egyaránt összetevődik), hasadást és olykor negatív feszültségek generál. De ez minden közösségben megfigyelhető, tulajdonképpen természetes és amint az ember valamiképp az ő körükbe kerül, egészen magától érthetővé válik az elszigetelődés és a kritikus látásmód. Valószínűleg én vagyok túl naiv, hogy egy közösséget széthúzások nélkül képzelek el. Furcsálltam pl. amikor ma (vasárnap!) délután kettőkor egy kisebb csapat ivós kártyajátékot játszott, én inkább főzőcskéztem. Lehet, hogy kevésbé leszek népszerű, de fontosabbnak tartom a kapcsolatok elmélyítését, és a lerészegedés szerintem ennek egy hamis ábrándja, de ez nem kritika másokra nézve. Még kiutazásom előtt tanakodtunk arról, hogy mindenkinek az Árnyéka (tudattalanja) más módot talál arra, hogy az adott személy megélje a mélységeket és magasságokat, ez amolyan személyre szabott folyamat. Az én túlmisztifikált, szentimentális lelkem ehhez nem az alkoholt választja. Hanem pl. ilyen patetikus lezárásokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése