2010. február 10., szerda

az időtlenség szépségei

Tegnap este és ma reggeli előtt pilates Lizzel. Vikiről kiderült, hogy jóindulatú, csak rosszul kommunikálja magát, elefánt a porcelánboltban, észre kell venni, hogy valójában csak bolha, hogy egy kis képzavarral éljek. Zsoltról, a kritikusról megtudtam, hogy politikai tanácsadó volt itthon, most pedig az itteni pártokkal építgeti a kapcsolatot a szabadidejében.
Hajnali háromig koreai tévésorozat, elején aludtam, ma próbáltam rekonstruálni, egészen sikeresen. Egyszerre feszült, hidegen fojtott, vérfertőző és giccsesen érzelgős, egyszerűen imádom. Amúgy egészen meglepő helyzetekben jut eszembe az otthonom, pl. e sorozatban amikor szórólapokat osztogattak, arra gondoltam, hogy nyáron az Oktogonon majd elveszem a szegény diákmunkásoktól.
Ma a lengyel Tomasz szülinapja, csoportunkkal vettünk neki tortát és faliórát, mert akart a szobájába. Üvegből készültet, amelyen nem voltak mutatók, ezért a saját nevünkkel jeleztük a számokat, nagyon designos, kár, hogy nem egészen működött, illetve talán falra akasztva igen, de ezt már sosem tudjuk meg, mert miután odaadtuk és a nappaliba mentünk, a bosnyák Bojana, aki vitte az órát (Tomasz keze tele volt), véletlen elejtette és darabjaira tört. Bojana már a mozdulatlan mutatókat is jó jelnek vette (időtlenség), Boszniában pedig ugyebár szerencsét hoznak a törött tárgyak, meg jót nevettünk, az ünnepelt állítólag még örült is, hogy volt egy kis csavar benne (mármint nem az órában, hanem az ajándékozásban).  Des'rée ül mellettem, kiderült, hogy terhes, elsők közt árulta el nekem, de mára mindenki tudja, úgyhogy megoszthatom a publikummal. Ikreket vár és az ötödik hónapban van, szeretnék ilyen formában lenni hasonló kondíciók között.
Ma valódi hőstettet hajtottam végre: egy hónap után kitakarítottam és átrendeztem a szobánkat, így nem kell esetleges látogatóktól tartanom többé. Ráfér még a díszítés, de az alapok lerakva.
Az étel továbbra is egy áldomás, tegnap ropogós házikenyér paradicsomkrémmel, sült padlizsán, ínycsiklandó zöldségek kuszkusszal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése