2010. február 26., péntek

drámadáma

Drámán az előadói estre készülünk, 3 hét múlva lesz. Én egy cseh drámarészletben fogom alakítani a feleséget, másokhoz képest elég sok a szerepem, ami nem áll egyenes arányban a tehetségemmel, noha ezúttal talán könnyebb az azonosulás, így talán a természetesség is. Táncolni is tervezek Bojanával, esetleg valami kortársat Lucskával. Részlet az őszi estről, majdnem minden fiú ezen a turnuson is van: http://www.youtube.com/watch?v=jGRAOABlb60
Ezen a képen meg a bosnyák zenésszel, Adi Zukanoviccsal pózolok, akinek a stílusos kitűzői a zakóujján nem látszanak. Nem sokkal előtte táncoltam, azért nézek ki olyan szerencsétlenül.

Származási hely: Főalbum

Az élet továbbra is könnyed, az esetleges bonyodalmak csak boldogítják szenvelgő lelkem. Vágunk, H&M után kutatunk, WF-re készülök, alkotok, tehát aktivitás, kérem, nem vitás, csupa praktikum, és ez így szép és jó.

2010. február 24., szerda

síráshow

Távolságot kell tartanom a magyar irodalomtól, mert elszomorít. Akkor nem arra vágyom, hogy a nyelv zenéjét csodálják, hanem, hogy megértsék József Attilát és Parti Nagyot minden morfémájában. Ugyanakkor viszont a közelgő március sem hangolt még le ennyire. Ha így folytatom, otthontalan leszek. Egy zen-buddhista történettel vigasztalom magam, amely valahogy így hangzik: egy napsütéses reggelen egy szerzetes találkozik egy pityergő asszonnyal. Kérése elmondja, hogy az egyik lánya esernyőket árul, ezért napsütéses napokon mindig megsiratja. Másnap esik, de a szerzetes újra zokogni látja asz asszonyt. Kiderül, hogy a másik lánya legyezőket árul, ezért esős napokon őt siratja. A szerzetes azt tanácsolja, hogy esős napokon örüljön az esernyőt árulónak, napsütésben pedig a legyezőt árulónak. Azóta az asszony, bármilyenre is fordul az időjárás, mindig nevet.

Sigurddal és Shintaroval elmentünk a könyvtárba, kivettem angolul Nabokovot és Szorokin Jég című regényét, illetve Lucskának egy Murakamit, Shintaro nagyon dicsérte. Amúgy kiderült, hogy őt is érdeklik a római császárok, megegyeztünk, hogy Claudius tagadhatatlanul jó uralkodó volt.
A kabarétáncunk Bojanával sikert aratott, folyt. köv.
A zenei napra érkezett egy lengyel trombitás és egy stílusos bosnyák billentyűs. Engem megnyertek a diszharmonikus, "érthetetlen" zenéjükkel, melyet sokan kritizáltak, azt hiszem, nem megfelelő hangnemben. Újra el kellett gondolkoznom, hogy lehetséges-e egyszerre népszerű és szakmailag elismert művet alkotni.

2010. február 23., kedd

eledelem elemelem

Vasárnap Gabi salsázni tanított bennünket, izoláció terén van hova fejlődnöm, ugyanez áll a focira is, én minden tőlem telhetőt megpróbáltam hétfőn, de nem várhatom el, hogy fiúfölényben majd engem akarnak pátyolgatni játék helyett.
Szobatárs Kaleigh-vel egyre jobban kijövök, eddig sem volt vele bajom, mostanra viszont a humorát is megmutatja, tegnap pedig a bölcsességét.
Az étel továbbra is megérdemelne egy egész oratóriumot, tegnap paradicsomlevesféle, csicseriborsó-saláta, pikáns paradicsomkrém, házi barna kenyér, hétvégén füstölt gomolya, kecskesajt, avokádósaláta, ajvár...Zsolt, a kritikus, a szombati vacsorára ementáli sajttal és sonkával érkezett, ezeket kenyérrel majszolta, diadalmasan megmutatva, hogy ez étel. Nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy kérek belőle. Valószínűleg én vagyok igénytelen és ódivatú kommunista, hogy a salátákat és a leveseket hiszem ételnek a szendvicsekkel és McDonald's-szal szemben. Ó, és az ötletdobozba konkrétan a következő javaslatot írta (angolul): " Üzenem a konyha személyzetének, hogy EURÓPAI ételeket készítsenek, ne ilyen ISMERETLENEKET, mert így kénytelen vagyok minden este a McDonald's-ba menni." Nem tudom, mikor tűnik fel neki, hogy ez egy nemzetközi iskola...
Megyek, megkeresem a bosnyák Bojanát, ma össze kell állítanom egy koreográfiát a holnapi WF-re, ahol a zene lesz a központi téma.

2010. február 21., vasárnap

szánkózás, por se, szerelem

 Elnézést kérek a rajongóktól az elmaradozott beszámolókért, borzasztó fontos ügyeket intéztem a napokban.
A csütörtöki mellőzöttségi érzetem megoldódott még aznap este, ugyanis megérkezett Oliver, mint kiderült, ő sem értesült a bárról, így fél egykor felkerekedtünk vele és a norvég Sigurddal, hogy megkeressük Tokoékat (a bárlátogatók másik fele, pontosan 2 személy pont az indulásunkkor tért vissza). Küldetésünk kudarcba fulladt, viszont sétáltunk egy jót a belvárosban, egyáltalán nem volt hideg.
A dráma egyre jobban megy, egyre kevésbé félek előadni az ötleteimet mások előtt.
Pénteken koncertet adott az iskolában egy harminc év körüli, elég stílusos nő. A dalok leginkább szerelmi csalódásokról szóltak, nem csoda, ha a partihangulat nem hágott aznap a tetőfokára, dacára a régi tanulók látogatásának. Szombaton bővülni látszott a régiek köre, ezért nem is tartottam Lucskáékkal Koppenhágába. Ráérünk, különben is már múlt héten eleget tettem a kimozdulhatnékomnak. Helyette szemeteszsákokon szánkózás, nem sok szerencsével, de azért mókás volt. Séta a tengerparthoz. Takarítás, festegetés, egy ideig a vágószobában vártam a megváltó fájlátalakítási folyamatot, miképp pénteken. Szeretem ezt a szobát, ez lesz a meditáló helyiségem. Legalábbis tegnap a betöltésre várva volt időm kicsit magamba mélyedni.  
Szerelmem, Pierre, büntetésül, mert mindig a nappaliban hagyom a laptopomat, egy óvatlan pillanatban magához vette és a konyhába rejtette, kereshettem egy jó ideig.
Kevés nyelv nem bűvöl el, de a dán közéjük tartozik, noha a pletykálkodás, amely tegnap hajnalban a tanulói konyhában a dánok között zajlott, tetszett, mert a környezet egy dán művészfilmbe illett bele. A dánok akcentusa angolban viszont imádnivaló. És a remek nyelvérzék + zenei tehetség- tézist a régi tanulók nemhogy nem döntötték meg, de meg is erősítették.
Mindenkit nagyon irigylek, aki itt tartja a szülinapját, mert meglepetések garmadájával  halmozzák el.
Ma reggel takarítás az egész épületben (mi csoportunk volt soron). Az iskolában elég kevés embert tanított meg az anyukája, hogy ne használjanak túl sok vizet a felmosáshoz, tisztára szakértőnek érzem magam.
Ugandában minden munkához képesítés kell. Rengeteget kell tanulni, náluk is központi a gimnáziumi felvételi és az érettségi, idegen tanárok javítják, utóbbit legalább 8 tantárgyból kell tenni, ezek további résztantárgyakra oszlanak, mindegyikért fizetni kell igen magas összeget. A gimnáziumokért is, kivéve, ha egyes vagy kettes tanuló valaki (fordított osztályzás).

2010. február 18., csütörtök

magyarmorzsák

Mondhatni hasznosan töltöttem a napomat: videót vágtam, pilateseztem, közösen jógáztunk, viszont utóbbi miatt úgy tűnik, lecsúsztam a belvárosi bárlátogatásról, ami a pillanatnyi balsorsú életem legtragikusabb eseménye, mely a többivel összehasonlítva valóban egy kis holokauszttal ér fel, csak hogy egy nagy ember szavait használjam.
Videórán az egyik csoport magyar dalokat keresett az iskola gépén, találtak is Jazz + Azt, aztán adtam nekik Lajkót, azt a tehetségtelen ripacsot, úgyhogy teljes nosztalgia volt hallgatni a vágómunkájukat. A koreai Young, aki mellesleg kedden arcakupuntrúrában és kézmasszásban részesített, az egyik koreai oldalra kattintott és az az "Úgy vártam rád, édes kisfiam" dallamát játszotta. Hwangék buliján a nemzetközileg ismert szavakról beszéltünk, naná, hogy a káromkodások közéjük tartoztak, akkor megemlítettem, hogy magyarul a "fa" többesszáma az pont úgy hangzik, ez aztán nagyon beindította a fantáziájukat pl. "És akkor elmész az erdőbe és körbemutatsz, hogy: fuck" "Hogy készült ez az asztal?/ Hát tudod: fuck..." és hasonlók.
Szeretek hajnali kettőkor grúz társalgást hallgatni. És ezentúl csak akkor akarok magyarul beszélni, ha senki sem érti. Amikor olyan, mint egy varázsige.

2010. február 17., szerda

a grúz maffia és a három bosnyák elnök

Tegnap megtudtam a következőket:
- Boszniának 3 elnöke van: egy horvát, egy muszlim (bosnyák) és egy szerb. Az ország két nagyobb részre van osztva, külön kormánnyal kantononként. Az elnökök 6 havonta váltják egymást és van egy 4. főelnök, aki nem bosnyák és az Unió választja, a jelenlegi horvát.
- Bulgáriában a kommunizmus alatt 30 prostituált praktizált, majdnem legálisan, a kormánytagok és a külföldiek számára. Ma 300 000, a kormány és az üzletemberek továbbra is profitálnak belőle, de már nem legális.
- Grúziában a kommunizmus alatt a kormány együttműködött a maffiával, pénzszerzés gyanánt. Az első elnöküknek 89 után a maffiavezért választották. Ám az irányítás kicsúszott az állam kezéből, a maffia torolta meg a nem maffia által elkövetett bűncselekményeket, ők tettek igazságot. Ma nincs probléma velük, mert Oroszországba helyezték át a székhelyüket, a jelenlegi miniszterelnök kicsit paranoiás maffiaügyben.

Amúgy nem említettem, mennyire elszoktam a háziktól. Amikor pl. pénteken feladták a  prezentációt hétfőre (hangsúlyozottan csak kis lélegzetvételű munkát kértek), nem álltam neki vasárnap este 9-ig és az első öt perc után magamban hisztiztem, amiért olyan sanyarú a sorsom, hogy kéthetente 1 órát a felkészülésre kell szánnom. Persze utána megcsináltam, a strébervér nem válik vízzé.
Tegnap a japán Shintaro és a koreai Hwang a zajos folyosóról a felettünk lévőbe költöztek, és ezt egy zajos szobaavatóval ünnepelték meg.
Ma az előítéletekről volt szó a szerdai kultúrközi beszélgetéseken (Wednesday's Feature, továbbiakban: WF). Minden csoportból kértek egy önkéntest, a mienkből én mentem. Az volt a csoport feladata, hogy mellőzzön egy feladat közös megoldása közben, természetesen a tudtom nélkül. Nekem fel sem tűnt ez a szabály, mivel hajlamos vagyok irányítani a közös munkákat, hogy hatékonyabbak legyenek, különben is jóban vagyok a csoport tagjaival, így simán elhittem, hogy csak ugratnak, amikor nem engednek szóhoz jutni. Utána kerekasztal-beszélgetés. Tanulságos, mennyire másképp tudja értelmezni két különböző ember ugyanazt a gesztust. Pl. szerintem a kommunikáció tartozéka, hogy akit szeretünk, azt ismételten ugyanazzal hecceljük, ez amolyan játék, a kapcsolattartás rutinja, ha nincs mit mondani, ezt be lehet dobni, kedvességből, szeretetből. Én folyton a fiatalságát (18) becsmérlem Olivernek, ő kommunistáz, jól megvagyunk, köszönjük, akár ezer évig is. Mást viszont az ismételt élcelődést untat, idegesít, a kapcsolat finomítása helyett elhidegít. Ezt vagy észre kell venni vagy szerencsésebb (?) esetben a célszemély tudatja velünk.
És hogy még egy elementáris bölcsességgel zárjuk a levelet (nagymamám leveleknek nevezi a naplóbejegyzéseket, szerintem ez nagyon édes): ismét bebizonyosodott, hogy ha bemeséljük magunkat, hogy haragszanak ránk és nehezményezik a társaságunkat, akkor mi magunk állítunk falakat és érezzük rosszul magunkat, pedig mindez csak a képzeletünkben van és valójában minden rendben.

2010. február 15., hétfő

a kandalló veszélyei

Ma a kommunista országok médiájáról tartottam előadást. Bojanának festettem egy fehér napevő kígyót, amelyet felhőpikkelyekkel díszítettem, nagyon egyedi. Egyszerre mondjuk ugyanazt egy hónap után.
Ma amúgy semmi különös, pilates, talán filemzés később.
Elfelejtettem írni, hogy pénteken szokás szerint a kandalló előtt álltam, mint mindenki szokott, amikor valami nagyon égetőt éreztem: mágikus módon az üvegen át megégettem a nadrágomat és a három réteg harisnyámat, előbbit kidobhatom, utóbbiakat átszabhatom. Nem tudom,  Boszniában ez szerencsét hoz-e.

CP, PC, IPC

Szombaton ugyanaz játszódott le, mint péntek este: az emberek egyre csak ígérték és későbbre tolták az indulást, végül felkerekedtem és magam vágtam neki Koppenhágának. Hétvégére sajnos nem nagyon maradt nyitott és ingyenes program, az egyetlen, amelyen részt vettem a La Glace cukrászda és Rikkemai közös alkotásainak bemutatóján. Vettem is divatsütit a húgomnak, de kiderült, hogy csak 4 napig tartható, utánajárok, mit tehetek az ügyért.  1400 forintért vettem fantasztikus medált (képen) és ómama fülbevalóját, mindezt Christiasniában, ami azért nem mindegy, ott még a csipkebogyónak is más íze van.

Származási hely: ipc2
Koppenhága utcáján dán tradíció: jelmezes emberek táncolnak és ütnek szét egy ajándékokkal teli hordót. Ingyen gyümölcsök. Ingyen étel valami iszlám béketüntetésen is, dánul szónokoltak, tehát egy szót sem értettem, csak szépen álltam a sorban és vártam a megérdemelt jutalmamra. Még hogy Dánia drága.
Tegnap jelmezbál, képek Picasan (http://picasaweb.google.hu/sideroredis/Ipc202#) és Facebookon, én brit szabadnapos rendőrnő vagyok. Hondurasi Gabi születésnapja éjfélkor Bojana remek tortájával. Én a latin-amerikai naiv festészet stílusában alkottam számára maradandót.

Származási hely: Főalbum

2010. február 13., szombat

jel: mez

Angolon a TOEFL- teszt hallgatási részét töltöttük ki még hétfőn, én elég fáradt voltam, ezért a második szöveg alatt jócskán elkalandoztam, az arra vonatkozó kérdéseket végigtippeltem. Meglepődtem az olyan jellegű kérdéseken, mint vajon mit lép majd a tanuló ezek után vagy mit gondol a tanár a diákról, ezeket rendre elrontottam, bizonyára megint túlkomplikáltam. A lényeg a lényeg, hogy 24 pontom lett és 21 szokott lenni a követelmény az angol nyelvű iskolákból, úgyhogy örömünnep. Pierre véletlen adott nekünk egy listát csábítási szövegekkel, persze komolytalan mind és egyik rosszabb, mint a másik. Fiúknak pl. "Szóval neked bejönnek a kövér, csóró pasik? " "Van fiúd? Kell (még) egy? " "Segítesz megkeresni a kiskutyámat? Azt hiszem, abba az olcsó kis motelbe menekült, abban az eldugott kis utcában "  "Kérsz valamit inni vagy csak a pénzem kell? " "Légy egyedi: mondj igent!"
Lányoknak: "Lehet, hogy nem én vagyok a legszebb lány a teremben, de én vagyok az egyetlen, aki szóba áll veled" "Olyan vagyok, mint egy trópusi sziget: forró, nedves és várom a turistákat"
Drámán mindkét nap jeleneteket adtunk elő, most sokkal jobban ment, valószínűleg, mert nem volt fix szöveg, így könnyebb természetesnek lenni.
Szerettem volna bulizni Koppenhágában, de senki nem tartott velem. Ha minden igaz, nemsokára megnézzük a divathét programjait, de felteszem, hogy nem maradunk estig, mert az IPC-ben is lesz jelmezes mulatság, remélhetőleg a tavaszi divathét nem a szünetre esik.

2010. február 11., csütörtök

milyen kétdimenziós dán művészfilmben lenni

Koreában a megházasodott lánygyermek a férje családjának a tagja, legfeljebb új évben találkozik a szüleivel. A fiú ellenben az esküvő után velük lakik és fedezi a kiadásaikat, ahogy a feleségéit is. Legalábbis a hagyományos felállás szerint, mostanában ott is új szelek fújdogálnak.
Ma lyukasórában séta a jeges tengerhez, merengés a stégen. Szemben Svédország, ma realizáltam csak, azaz lelki szemeim előtt megjelent a térkép és amolyan kétdimenziós hatás kerített  hatalmába, no meg az egész környezet egy dán művészfilm hangulatába ringatott.
Rájöttem, hogy nem szeretek tip-top lenni, sokkal jobb, ha az embernek pizsamában és szemüvegben is van kisugárzása. Tudom, hogy sokan azt tartják rólam, hogy amolyan skatulyából típus vagyok, pedig az csak fal. Mindig is irigyeltem a rossz magatartású, lusta, de tehetséges tanulókat, én egyszerűen úgy véltem, nem érdemlem meg a jó jegyeket, ha nem dolgozom meg értük. Valahogy így működhet ez a ruhákkal is. Ettől függetlenül a héten divathét Koppenhágában és valószínűleg ott leszek.:)

2010. február 10., szerda

az időtlenség szépségei

Tegnap este és ma reggeli előtt pilates Lizzel. Vikiről kiderült, hogy jóindulatú, csak rosszul kommunikálja magát, elefánt a porcelánboltban, észre kell venni, hogy valójában csak bolha, hogy egy kis képzavarral éljek. Zsoltról, a kritikusról megtudtam, hogy politikai tanácsadó volt itthon, most pedig az itteni pártokkal építgeti a kapcsolatot a szabadidejében.
Hajnali háromig koreai tévésorozat, elején aludtam, ma próbáltam rekonstruálni, egészen sikeresen. Egyszerre feszült, hidegen fojtott, vérfertőző és giccsesen érzelgős, egyszerűen imádom. Amúgy egészen meglepő helyzetekben jut eszembe az otthonom, pl. e sorozatban amikor szórólapokat osztogattak, arra gondoltam, hogy nyáron az Oktogonon majd elveszem a szegény diákmunkásoktól.
Ma a lengyel Tomasz szülinapja, csoportunkkal vettünk neki tortát és faliórát, mert akart a szobájába. Üvegből készültet, amelyen nem voltak mutatók, ezért a saját nevünkkel jeleztük a számokat, nagyon designos, kár, hogy nem egészen működött, illetve talán falra akasztva igen, de ezt már sosem tudjuk meg, mert miután odaadtuk és a nappaliba mentünk, a bosnyák Bojana, aki vitte az órát (Tomasz keze tele volt), véletlen elejtette és darabjaira tört. Bojana már a mozdulatlan mutatókat is jó jelnek vette (időtlenség), Boszniában pedig ugyebár szerencsét hoznak a törött tárgyak, meg jót nevettünk, az ünnepelt állítólag még örült is, hogy volt egy kis csavar benne (mármint nem az órában, hanem az ajándékozásban).  Des'rée ül mellettem, kiderült, hogy terhes, elsők közt árulta el nekem, de mára mindenki tudja, úgyhogy megoszthatom a publikummal. Ikreket vár és az ötödik hónapban van, szeretnék ilyen formában lenni hasonló kondíciók között.
Ma valódi hőstettet hajtottam végre: egy hónap után kitakarítottam és átrendeztem a szobánkat, így nem kell esetleges látogatóktól tartanom többé. Ráfér még a díszítés, de az alapok lerakva.
Az étel továbbra is egy áldomás, tegnap ropogós házikenyér paradicsomkrémmel, sült padlizsán, ínycsiklandó zöldségek kuszkusszal.

2010. február 9., kedd

rozi a moziban

 Vasárnap este a grúz Tokóval, a dán Oliverrel és az amerikai Garth-fal néztünk horrort, cselekményvezetés nulla, de azért jól szórakoztunk. Én sokat nevettem, mert persze a főszereplő mellőzte a józan ész bármiféle formáját, képtelen volt egy kicsit is segíteni magán. Ezt a fiúk kommentelték, de közben idegesek is voltak, mégiscsak horror, felváltva sikoltoztunk a párnát szorongatva, aztán hatalmasakat kacagtam, hullámvasút-hatás.
Tegnap sorozatok, Family Guide és Big Boom (bogaras, élhetetlen tudóspalántáktól). Ma Andreas ismertette bővebben a dán parlamentet.
Fotók Facebook-on és Picasan, amint jukatában parádézom.

2010. február 8., hétfő

japánok közt

A kultúrest fantasztikus volt, nagyon kitettek magukért a japánok, szórakoztató, változatos műsor, jó kis stand utána. Ma is együtt készítettünk szusit,ettünk japán gombalevest, nem is vacsoráztam este, inkább aludtam a nappaliban, mert reggel 10-ig koreai sorozatot néztünk Songgal, Tokoval, Whanggal, Iritával. Ez a hétvége tipikusnak tekinthető: szombaton beszélgetésekkel, játékokkal tarkított bulizás, régi tanulók látogatása, vasárnap otthon pizsamában, este moziztunk, az Up című rajzfilmet vetítették a nappaliban, nagyon hangulatos volt. Gabi ült a balomon, nagyon érzékeny, akár haragról, örömről vagy bánatról van szó, most is hatalmasakat zokogott és nevetett. Irigylem ezért. Tegnap hazajöttek az amerikaiak. Azt hiszem, tévedés volt a részemről, hogy bár jól kijövök velük, azt hittem, azáltal, hogy akaratukon kívül is elkülönülnek  tőlünk, rontják a közösségi szellemet. Ami viszont valóban tapasztalható, hogy az erős egyéniségű lányok csoportja (ez ipc-sekből és amerikaiakból egyaránt összetevődik), hasadást és olykor negatív feszültségek generál. De ez minden közösségben megfigyelhető, tulajdonképpen természetes és amint az ember valamiképp az ő körükbe kerül, egészen magától érthetővé válik az elszigetelődés és a kritikus látásmód. Valószínűleg én vagyok túl naiv, hogy egy közösséget széthúzások nélkül képzelek el. Furcsálltam pl. amikor ma (vasárnap!) délután kettőkor egy kisebb csapat ivós kártyajátékot játszott, én inkább főzőcskéztem. Lehet, hogy kevésbé leszek népszerű, de fontosabbnak tartom a kapcsolatok elmélyítését, és a lerészegedés szerintem ennek egy hamis ábrándja, de ez nem kritika másokra nézve. Még kiutazásom előtt tanakodtunk arról, hogy mindenkinek az Árnyéka (tudattalanja) más módot talál arra, hogy az adott személy megélje a mélységeket és magasságokat, ez amolyan személyre szabott folyamat. Az én túlmisztifikált, szentimentális lelkem ehhez nem az alkoholt választja. Hanem pl. ilyen patetikus lezárásokat.

2010. február 6., szombat

kimonómanó

8 perc múlva jelenésem van, a japánok ma tartják a kultúrestjüket és felkértek párunkat táncolni. Tegnap tanították be, de még ők sem igazán voltak képben, ajánlottam, hogy valaki álljon legelőre és majd őt követjük, akkor legalább egyszerre lesz. Igazi japán ruhát viselünk majd, nem kimonót, hanem azt a másikat, talán jukatán a neve, majd rákérdezek, illetve a fotókról kiderül. Délelőtt szusit is készítettünk, nagyon izgi. Most pangás van, a japánok készülődnek, mások talán a partit heverik ki, elég sok ital fogyott. Én a Julussal tettem egy kis sétát az elmúlt fél órában. Tegnap lyukasórában hóemberépítés és hógolyózás, napsütötte idő.. csodálatos itt az élet. Danielt meglátogatta egy dán barátja, aki 5 évet élt Spanyolországban, így spanyolul beszéltünk vele. Megerősítette a szabályt, miszerint minden dán legalább három nyelven beszél elég magas fokon és legalább egy hangszerhez veleszületett tehetsége van. Most próba.

2010. február 5., péntek

vágom

Mivel elmaradt a dráma, eljutottunk a szomszédos város rendőrségére a tartózkodási kérelem elintézése végett. Dán Daniel elfurikázott minket, visszafele legalább háromszor eltévedtünk,otthon a hó miatt be kellett tolnunk a járművet a parkolóba, de mindennek ellenére tagadhatatlanul kényelmesebb, mint vonatozni. A dán Daniel kezdetben nagyon antipatikus volt, kinézetre egészen Adam az Adam almáiból, tetovált, kopasz nagy fehér ember, aki ráadásul igen lassú és furcsa dolgokat mond, ám kiderült, hogy igazából csak sajátos dán humora van, abszolút jóindulatú. Első héten mindenkinek nevethetnékje támadt, ha csak megszólalt, ma már kevésbé, de továbbra is ikon. :)
Este vágtuk a filmünket, még sok van hátra, szombat a következő összeülés. Rasával és Iritával csináljuk, az oroszokkal egyszerűen képtelenség együtt dolgozni, nem engednek a saját elképzelésükből egy jottányit sem.

2010. február 3., szerda

csöpp csoportunk

Tegnap este csoporttalálkozó Bojana  szobájában, annyira otthonos, tele van díszekkel. A mienkre is ráférne vmi, még söpörni sem szoktunk, mert mindent beborítanak a bőröndök, szeretjük, ha kéznél vannak. Meg én leginkább csak hálni járok belé. (Mármint a szobába, nem a bőröndbe.) Kettőig táncoltam a "szalonban", mert az összes órám elmaradt és mozoghatnékom támadt éjfél körülre.
Délután Lucskával és Erickkel a városban barangoltunk, Lucska vett is egy régi bőröndöt 1000 Forintért. Előző nap még a boltig sem lehetett kimerészkedni a nagy hó miatt, ellenben ma 2-3 órát sétáltunk,és bárki bármit mond, engem elvarázsol a havas táj. Kérésre videofelvétel a tengerről, ennek hála panteista örömeim tovább fokozódtak.
A szerdák a kultúrközi beszélgetések idejei, mai téma az étel. 20.-21. századi történelem ételszimbolikával: http://www.youtube.com/watch?v=e-yldqNkGfo&feature=fvst
Egy átlagos japán család heti kiadása ételekre kb. 360 dollár, egy lengyelé kb. 150, egy 10 tagú egyiptomié 67, egy 10 tagú ecuadorié 34, egy 10 tagú csádié 1 dollár alatti... Uganda egyik törzsében ha ikrek születnek, a köldökzsinórokat vízbe teszik, ha lemerülnek, maradhatnak a törzsben, amelyik fenn marad, azt kiteszik. Megjelölik őket különleges nevekkel, ahogy az anyát is, így mindenki tudja, hogy ikreket szült. Banánlevelekkel sült főzőbanánokat takarnak be , amiből csak akkor lehet enni, ha az ikrek anyja megtaposta.
Egy vietnámi monda szerint egy király úgy döntötte el a 18 fia közül a trónörököst, hogy ki készítette a legolcsóbb és egyben legfinomabb ételt. A győztes a tipikus ételeket: rizs, bab, hús főzte össze 8 órán át. Ez egyfajta tisztelgés az ősök és a természet előtt. A vietnámiak ezekben hisznek, a legtöbbjük nem vallásos. Szocialista politika, kapitalista gazdasággal;  nyílt titok, hogy a kormány blokkolja a facebookot, ahogy az is, hogy fű alatt minden fiatal rég feltörte. Közbiztonság teljesen rendben, éjszaka sem veszélyes, főleg, mert a többség motorozik. Ezt mesélte Chi.

2010. február 2., kedd

öregszünk

Az angoltanárunk, Pierre San Franciscóba utazott, mert megkapta az amerikai állampolgárságot (35 éve ott tölti a fél életét, de eddig nem érdekelte, most viszont nem akar már félévente kiutazni, hogy érvényes maradjon a zöldkártyája. Ebből kifolyólag elmaradt vele az óránk, ráadásul egy másik tanárunk is megbetegedett, így a tagnapi négy órám egyre redukálódott, ma is este nyolckor kezdek. Az igazgató, Soren is kurzuson van mától, még három órával kevesebb lesz a héten. Igyekszem hasznosan tölteni, ma például főzni készülök valamit az esti csoporttalálkára, amely mellesleg az én ötletem volt.  (A képen az én Egyetlenem)

13-án várhatólag őrült parti, mert elő-Valentin + bornap + karnevál + kínai-koreai újév + esetleg szülinapok is, üres óráimban majd tevékenyen készülök a dekorációval. t
Volt regionális gyűlés, ugye én vagyok az egyik vezető, elég parttalan panaszáradat, hiába igyekeztem. A magyar Zsolt inkább mindig megvásárolja az ételét, elmondása szerint otthon és Svédországban is magas színvonalon élt, míg itt elég alacsonyan. Én szeretnék ilyen alacsonyan élni a világ bármely pontján. Tegnap egyszerűen nem tudtam abbahagyni a pestós pirítós kockák falatozását, ezt még megtoldottam csokis sütivel és Julus muffinjával, múltkor is este tizenegykor almatortáztunk a  videószobában. Egyszer élünk vagy mi. Legalábbis így. Ha nem, akkor meg repeta.
Este tízkor valami filmet néztünk a Marciékkal, az első órát masszívan átaludtam, úgyhogy inkább a nappalit választottam. Éjfélkor már alig lézengtek, páran félálomban vmi malom-sakk keveréket játszottak, aztán aludni tértünk, illetve a koreai Songék még egy órát videóztak elvileg, nekem erre már nem volt energiám. Hiába, öregszünk.
Ez meg csak illusztráció:

Származási hely: Főalbum

2010. február 1., hétfő

újszombat

Mottó: "A négy az új három"

Ennek értelmében a tegnapi nap akár újszombatnak vagy pótszombatnak is nevezhető, mert sokkal mozgalmasabbra sikeredett, főleg estére. Kora délután Bojana finom zöldséglevesét kanalaztuk a tanulói konyhában és jókat nevettünk az abszurd pletykákon, újakat találtunk ki és így ugrattuk egymást. Azt hiszem, ez az optimális reakció. Utána bekapcsolódtunk a lengyel Tomász-sal a kézilabda bajnokság második félidejébe, Marci a pizzájára várva olykor velünk követte az eseményeket. nem vagyok oda a sportokért, de mégis harmadik helyért harcoltak a lengyelek, a második félidő még érdekesnek is titulálható, hiszen 8 pont hátrányból az utolsó percekben 1 pontnyit bravúroztak a lengyelek, noha végül mégsem nyertek. Utána kézműves szakkör Bojana vezetésével, fűztem egy nyakláncot Des'rée-nek. Este séta Lucskáékkal a városba, isteni idő, szép hó és szunnyadó szél (Lucska szerint ilyenkor még a szél is alszik). Hazatérve Andreas-sazl és Desivel a komplex számokról értekeztünk (este 11 körül), én a végére eléggé elálmosodtam, de Tokoék videózni hívtak, Szörny Rt. éjfélkor. Mindenki elaludt valamely részénél, én a középső 20 percnél, de a történet így is rekonstruálható volt. Kedves sztori, bár a digitális animáció kevésbé áll közel a szívemhez, azért elismerem a kreativitást. Most sietek reggelizni.