2010. január 13., szerda

1. nap

Ahogy kitekintettem a Helsingorbe tartó vonatról, havas sínek és gyárak üdvözöltek, így a táj rögtön belopta magát a szívembe (nem hiába vagyunk József Attila nemzete). Ezt csak fokozta az ellenőr, nem ám olyan bajszos-kövér tréningruhás, mint nálunk (ez ráadásul még nemet sem mindig determinál), hanem fiatal, helyes, egyenruhás fiú, még mosolyog is, pedig nem lyukasztottam, mert nem tudtam, hogy ezt itt így szokás. Leszállva belebotlok egy másik magyar tanulóba, Marciba, akit futólag ismerek, de érdekesmód nem tűntünk fel egymásnak sem a repülőn, sem az állomáson (amúgy a sztrájk miatt elvileg csak csokit, vizet és kávét osztogattak a gépen,  mondjuk én átaludtam, úgyhogy zakson). Rossz irányba menő buszra szálltunk, de a sofőrnéni felajánlotta, hogy körbevisz, tehát városnéztünk is kicsit.
Svédországot azért nem éreztem elég otthonosnak, mert túlságosan is rendben volt ott minden. Viszont Norvégiában és Dániában megvan a "romlás bája", a graffitik, gyárak, elárvult és melankolikus házak, olyan munchos, olyan élhető és szerethető.
Az iskola nagyon lakájos, közös terek kandallóval, tornatermek, játéktermek, festett folyosók, olyan illattal, amelyek az általános iskolai agyagszakköröket idézik, szóval engem megvett. :) A szobatársam egy kanadai lány, ő a mi tanárkánk, aki javítja az angolunkat, kissé szétszórt, viszont nagyon barátságos.
Egy japán lány zongorázik nekünk, fő nevettetőink egy litván, egy ecuadori meg egy dán srác, a japán még visszafogottan figyel a fordítógépével. Nemsokára vacsora és bemutatkozás, szerintem ma még a fáradt többség miatt nem lesz parti (bár a konyhában folyton szólnak a slágerek).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése