2010. november 17., szerda

hőzöngő szentamentalizmus, szentimentális hőzöngés

Pénteken megkezdődött a karácsonyi sör árusítása, ez újabb ürügyet szolgáltatott arra, hogy a kék Mikulás-sapkás dánok tömegesen részegedjenek le. Az étteremben este héttől annyian özönlöttek folyamatosan, hogy még a csillárról is lógtak. Szombat hajnalban nemkülönben. Négytől dolgoztam, és egészen hétig még a piszkos tányérokat sem tudtam elvinni a konyháig. A sok teendő még hagyján, de teltház esetén sajnos a kiszolgálást is a minimálisra vagyok kénytelen szorítani. Ezért nem szeretem a nagy csoportokat. Öt fölött. Türelmetlenek, arrogánsak, finnyásak, ráadásul a fizetés részét is általában túlbonyolítják. Tisztelet a kivételnek. Talán az alvás hiánya miatt, de a szombati tumultusban a vicces kedvű részegeket sem kezeltem kellő játékossággal, többségük fárasztott és irritált. Persze a részegeknek is több fajtája van. Attól függ, ki mennyire aljasodik el, hogy melyik csillagjegyben áll a Holdja, tanultam meg még egy éve Tolvaj Zoli költő-polihisztor barátomtól. Akár a Holdtól, akár mástól, de vasárnap már jól fogadtam a magas labdákat, jó hangulatban telt a műszak, még egy izlandi udvarlóm is akadt, aki brit akcentusával folyton „Magyarországnak” szólított. Tény mondjuk, hogy meglepőmód elég alacsony volt a forgalom. Szombaton egyébként meglátogattam a régi iskolámat, mert Latin-amerikai kultúrestet tartottak. Vasárnap pedig az ország másik felére utaztam munka után, mert Esben trombitált egy Big Bandben. Péntektől vasárnapig tehát 6-8 órát, ha aludtam, azt is kb. 8 fázisban, viszont a 31 óra munkáért borravalóval együtt kb. 100 000-et kapok.
Három napig nem jártak a helyi vonatok 3 állomás között (amelyek kb. 10-10 perc sétára vannak egymástól), alternatívaként azonban maradtak az ötpercenként járó buszok és a húszpercenként járó regionális vonatok. Ennek ellenére a közlekedési rend eme drasztikus felborulása igen hamar pozitív változásokat mutatott a társadalomban: az utasok nyitottabbak voltak, beszédbe elegyedtek egymással, megsimogatták ismeretlenek kutyáját, komolyan, nagyon megható szombat délutáni életképemlékek ezek, úgy éreztem magam, mintha egy természeti katasztrófa sújtotta terület lakóit látnám, akik mostantól egymásra lesznek utalva.
A dánom egészen megyeget, csodálkoztam is magamon, amikor folyékonyan beszéltem, persze nyilván limitált szókinccsel. Múlt héten erre többször is alkalmam volt, kétszer a bosnyák szakáccsal, egyszer két idős vendéggel, egyszer Esben anyukájával. A Latin-amerikai tanulótársaimat (akikkel dánra járok) nagyon szeretem, a spanyolt valamiért sokkal természetesebb használnom, dacára annak, hogy angolul jobban tudok. Most csütörtökre közös szalszaklublátogatás van tervezve.
Megtaláltam az egyik középiskolás törikönyvemet, a 20. század első felének világos, mégis informatív összefoglalása, vékony rózsaszín füzet (Rubovszky Péter sorozata). Eszembe jutott az érettségi időszaka, amikor rengeteget foglalkoztam a történelemmel (minden tételhez igyekeztem érdekességeket hozzáolvasni), édes kényszer alatt, s vágytam már arra az időszakra, amikor a tételek témáin túl is belevethetem magam a múlt tanulmányozásába. Természetesen ez nem így lett, úgy tűnik, amíg nem kötelesség, addig ritkán foglalkozom azzal, amivel szeretnék, attól tartva, hogy más kötelességeimtől rabolom el az időt. Ellenben a pincérkedés előnye, hogy nem igényel otthoni készülést, így a munka végeztével bármivel foglalkozhatom. Meg kellene rendelni a Rubikon korábbi számait. Egynapi fizetésemből felvásárolom az összes eddigi Rubikon-számot. Mármint mindegyikből csak egyet. Ez a hőzöngés meg olyan bajtais („Felgyújtom az egész kerületet”). Hiába, a Nyilasok. Nagy Ny-nyel, eddig még nem terveztem csatlakozni Pia Kjærsgaard ( a dán Morvai Kriszta- a szerk.) pártjához.
Bajtai és Tolvaj emlegetése az ékes példája annak, hogy kezdek elsimonmarcisodni (apropó, a Dalok a magasföldszintről című kötete sajnos nincs még nem, fogalmam sincs, ezen hogy lehetne segíteni ). De tényleg, az utóbbi napokban szentimentális hangulatba kerültem, hiányoznak a barátaim, a családom, Budapest…Kb. egy hónapja, ha a magyarországi utazásra gondoltam (december 23.-január 2.), furcsamód nem azt éreztem, hogy hazamegyek, hanem azt, hogy látogatóba. Hogy nekem Magyarország már nem az otthonom. És este Koppenhága utcáit róva magaménak éreztem a tájat. A most érzett hiány nem tévesztendő össze az elvágyódással. Ez csak vágyódás. De nem el. Nagyszerű emberekre és helyekre találtam itt, akik és amik miatt szeretnék még egy ideig maradni. Akinek sok otthona van, annak egy otthona sincs- mondhatnák Arisztotelészre rímelve, vagy inkább, hogy minden egyes otthon egy mozaikdarab, egy mikrovilág a maga boldogságával, de a darabkák sosem állnak össze egy teljes képpé.

2010. október 26., kedd

kultúráink különbségei

Kezdjük sztereotípiákkal, mert arra mindig kommentelnek, akik nem érzik az iróniát. Ez engem legalább annyira szórakoztat, mint az a blog, amelyben komolyan vették Örkény Nézzünk bizakodva a jövőbe című szarkasztikus utópiáját Magyarországról.
( http://egypercesben.blog.hu/2010/04/11/merjunk_nagyot_almodni )

Újabb közös vonásokat fedeztem fel a japánokkal: náluk az a szokás, hogy beszélgetés közben hosszas szüneteket tartanak, míg mindenki átgondolja a hallottakat. Elemző típusok, így gondot okoz nekik a nyugati eszmecsere gyorsasága (és gyakran felületessége), valamint az eldöntendő kérdések. Nekik nem elég az igen vagy nem, ők mélyebben megindokolnák a választ. Egyikük rámutatott, hogy rajzoláskor a japánok az árnyékolásra, míg az európaiak a vonalakra helyezik a hangsúlyt. Szerintem ez nagyon szimbolikus az előbb leírtak alapján.
Az arabokkal megéri kedvesnek lenni, mert sokszorosan visszafizetik. Az elmúlt két hétvégén a volt dán iskolámban segédkeztem önként a konyhán, s az ingyen étkezés mellé annyi ételt kaptam hazavitelre, hogy egész hétre futotta kettőnkre. Ráadásul környezettudatosságunknak is eleget tettünk, hiszen nagyrészt az ún. maradékot kaptuk, azaz azokat az érintetlen ételeket, melyek nem elegek arra, hogy 70 fő számára újra felkínálják, így amúgy a szemétben végeznék. Jó dolog ételekkel dolgozni, kicsit betegessé is kezd fajulni, amikor pincérkedés után önként segédkezek a konyhán, aztán 1,5 órán át villásreggelizem, megint segédkezem, vacsora,aztán kultúrestre főzőcskézem...Apropó, múlt héten egy halott csirkéről kellett a nem ehető részeket (csont, zsíros réteg)leválasztanom. Izgalmas volt, mintha boncolnék. Első olvasatra ellentmond a vegetáriánus életmódomnak, pedig pont, hogy összefügg. Mert ebben épp, hogy nincs lélek. Testetlenítek, de a lélekkel nem kerülök kapcsolatban. Ha megeszem, akkor azáltal már bekebelezem a lelkét, egy idegen lélek lesz bennem, mint valami démon. Azt nem akarom. Ez úgy hangzik, mint egy hindu mítosz. Halboncolásról lásd Simon Marci blogját http://earlgrey.blog.hu/
A koppenhágai kultúrestre nem jutottam el, mert dolgoztam, őrületesen sok vendégünk volt, de élveztem a pörgést.A lengyel szakácsunknak az volt az utolsó előtti műszakja, így búcsúzóul készített nekem két koktélt (saját receptjével első lett egy svéd versenyen). 20 éves, de egy Michelin-csillagos étterembe vették fel, gyakorlatot is egy 16.századi kastély konyháján szerzett. Az apja gazdag üzletember, de ő nem akarta továbbvinni a vállalkozást, így középiskola helyett szakácsiskolába ment és a saját talpára állt. Amúgy elég gyors észjárású és műveltnek is tűnt.
Ma a dán nyelvórán megismert kolumbiai Oscarral találkoztam. 30 éves, 15 évesen elment otthonról, a fővárosba és a környező országokba, kitanulva különböző kézműves technikákat, így az áruival az utcán kereskedett. Ezzel jól keresett, főleg ünnepi szezonban, egy nap alatt akár két hónapnyi megélhetésre valót. Állandóan utazott, stoppal, olcsó hotelekben, barátainál vagy kempingben lakva. Egyelőre nehéz neki Dániában, mert itt pl. télen nem mehet az utcára az áruival, hiszen túl hideg van. Meg mindent túlságosan ellenőriznek.
Élet- és kultúrtörténetekből mára ennyi.

2010. október 15., péntek

ki van zárva

A véletlent kétféleképp lehet kezelni: az ember vagy elég precíz, megfontolt, körültekintő, előrelátó ahhoz, hogy minimálisra csökkentse a kiszámíthatatlant (nullára lehetetlen)-avagy, mint a magamfajta szedett-vetett álmodozók, megpróbáljuk a saját előnyünkre fordítani.
Kezdjük ott, hogy a mexikói étterem egyiptomi tulajdonosa visszajött Németországból és újra tárgyaltunk a munkáról, s bár nem pontosítottuk, mikor kezdek, ellenben ajánlotta, hogy tartsak vele és a barátjával egy ismerőse kávézójába. A kávézóról kiderült, hogy patinás étterem, a barátja pedig az Egyptian Airlines tulajdonosa (később az egyiptomi nagykövet is felbukkan, nem kell félni). Arab szívélyességből állták a kiadásokat, ahogy másnap is, szerintem egyedül rám 25-30 ezret költöttek. Hát többek között emiatt nem hiszek a nemi egyenlőségben.
A múlt héten Esben rokonlátogatni ment az ország másik felére. Eddig egy kulcson osztozkodtunk (ennek okára most nem térek ki), az ajtónk ugyanis magától záródik, tehát annál van a kulcs, aki előbb hazaér. Azonban csütörtökön kapott egy pótkulcsfélét az ajtaja számával, nálam hagyta, ő pedig elutazott az eredetivel. Én másnap mit sem sejtve indultam a boltba, majd 3 kiló almával hazatérve azon morfondíroztam, majd megírom a blogomban, hogy rémálomként kísért a kizártság, mármint a kulcs benn felejtése a lakásban. Ez így nyilván költői túlzás lett volna, de ez a blogom egyik vonása. Nos, a pótkulcsról kiderült, hogy nem pótkulcs, a zárt nem nyitja. Adminisztrációs problémák miatt segélykéréseim kudarcot vallottak, az almákat viszont legalább a közös hűtőbe pakolhattam. Egyéb híján kissé alulöltözötten, de nekivágtam Koppenhágának. Aznapra kortárs táncfesztiváli látogatást szerveztem, min. 6 fiatal (25 év alatti) csoportjegye ugyanis jóval olcsóbb volt, mint egy főre. A szervezések sajátossága a hibafaktor, azaz az utolsó pillanatokban visszamondó emberek. Tehát volt 6 jegy, de csak 5 fiatal, ráadásul a jegyek nyomtatásával is gond adódott. Tehát lóti-futi ide-ode, míg végül a vonaton összefutottam egy dán sráccal, aki az iskolai találkozóról ismertem. Egy megállónyi méregetés, tényleg ismerjük-e egymást, egy megállónyi meggyőzés a csatlakozásról, következőn leszállás. Megvan a hatodik ember fél órával a kezdés előtt. Utólag derült ki, hogy az egyik, szintén jövő japán lány fiúja. A fesztivál is sikert aratott, hiányzott már ez a világ. Most szerdán befizettem kortárs táncra egy fél évre, iszonyú jó volt csinálni. Alig várom a folytatást.
Tehát hétvégét a volt iskolámba besurranva töltöttem, szombaton a konyhán segítettem, így ingyen ételhez jutva. Amikor a konyhai dolgozókkal avokádót, humuszt, padlizsánkrémet és csiliszószt ettünk-akkor, akár az impresszionisták,lehasítottam egy darabkát a valóságból vagy inkább mennyországból. Vasárnap hajnalban aludni készültem, amikor a főnököm küldött egy üzenetet, hogy beteg az előttem lévő műszak, be tudok-e ugrani minél hamarabb. Fél hattól fél kettőig pincérkedés. Az éjszakai műszak mindig kalandos, az egyik vendégnek születésnapja volt és kérte, hogy sziruppal írjam rá a nevét a palacsintájára. Nagyon örült, amikor megtettem, kezet is csókolt. A többi vendég pedig énekelt neki dánul. Volt egy vendég, aki megpróbált átverni. Rendelt kávét és omlettet, megette, aztán elment mosdóba, rendelt egy másik omlettet és egy új helyre ült. Mivel sok volt a vendég, valószínűleg arra számított, hogy nem tűnik fel. De feltűnt. Kivittem a második omlettet, aztán megkérdeztem, átvigyem-e a kávéját az új helyére. Ettől zavarba jött, igent mondott, és szó nélkül fizetett, mint a kisangyal, meg se nézve a számlát.
Egyik nap a tulajdonossal dolgoztam. Mikor megláttam, hogy ő nyit ajtót, összeszorult a gyomrom és reménykedtem, hogy csak késik a másik szakács. Azonban a nap végére kiderült, hogy szakácsként igazán kedves, csöppet sem olyan idegbeteg, mint amikor csak ellenőrizni ugrik be. De továbbra is az az iraki szakács a kedvencem, aki a múltkor guacamolés salátát adott és aki csak teát iszik. A másik irakival sem nagyon zavarjuk egymás köreit, ráadásul megtudtam, hogy ha apám kubai, akkor én is az vagyok.
Tegnap nem dolgoztam, így ingyenes dán nyelvleckéket vettem egy templomban, spanyolul. Megismerkedtem Latin-amerikaiakkal, néhányukkal (köztük egy kubai sráccal) utána sétáltunk is egyet. Ó, és a templom ebédlőjében aznap ingyenes volt az ebéd. Este a vega népkonyhát csekkoltam egy alternatív helyen, aznap 400 Ft-ba került (egyébként 800), mosogatásért ingyenes. Elvileg ingyenes jóga- és önvédelmi oktatás is zajlik a helyen, minden hónap első vasárnapján pedig ingyenes "tortaorgia".
Karen Blixent olvasok, nagyon tetszik, ahogy Simon Marci ötrészes netnaplója is a litera.hu-n (http://litera.hu/netnaplo/melyben-onmagunkra-emlekezunk). Egyszerűen gyönyörű, kötelező olvasmány.
Megyek dolgozni,aztán pedig kultúréjszakára. Olyasmi, mint a múzeumok éjszakája, de nem csak múzeumok tartják és ingyenes.

2010. szeptember 29., szerda

Szeptember végén

Bár a cím elégiát sugall (Petőfi), a tartalom inkább eklektikát, ha már.
Tehát Dániában pincérkedem, egy amerikai étteremben és egy nemzetköziben. Előbbiben, akár vmi romantikus operában, a végén kiderül, hogy a bosnyák szakácsnő nem is olyan vérszomjas, mint elsőre tűnik, sőt, kifejezetten kedves. Az iraki szakács azt ecseteli, hogy a francia gyarmatosítók mennyivel jobbak, mint az angolok, akik csak kizsákmányoltak, legalábbis Irakban; és hogy Spanyolországban az 500 éves arab mecsetek jobb állapotban vannak, mint Irakban a 100 évesek, annyira nem költ a kormány rá. A másik étteremben csak beugró személy vagyok, a tulajdonosa Kenneth Madsen, dán rendező, az étteremmel szemben egy mozija is van. Imádom a társaságot és az ételt is, így nem bántam, hogy a múltkor 6 órát kellett mosogatnom, bár arra nem volt éppen kellemes hazaérni, hogy ezek után Esben az edények tisztításában kérte a segítségemet. Az a napom a következőképp nézett ki: volt dán iskolám meglátogatása (az új turnus igazán remek!), onnan hajnalban továbbálltam dolgozni délelőtt 11-ig, hazamentem, másfél óra alvás után pedig Kenneth hívására keltem, nem ugranék-e be mosogatni. Én élvezem, ha hasznosnak érezhetem magam, főleg, hogy adót és borravalót beleszámítva kb. 40 000 Ft-nyit kerestem egy nap alatt.
A volt iskolám egyébként szeptember elején találkozót szervezett az egykori és aktuális tanulóinak, kb. 150 ember, bulizás és beszélgetések, én teljes eksztázisban a sok embertől, újra bebizonyosodott, mennyire odavagyok az ismerkedésért.
Ha nem dolgozom, koppenhágázom, mondhatni bejárom Tolnát-Baranyát. Már találtam underground helyeket, a héten kortárs tánc ügyében tartok helyszíni szemlét. A Királyi Könyvtár (Fekete Gyémánt) a dán MÜPA. Két hete a legjobb együttesek hívták meg, profi fényjátékkal kísérve az előadásokat, én a legfelső átjáróról néztem, egyenesen rálátva az esti csatornára. Mindezt egy ingyen. Hétfőn pedig egy konferencia végét csíptem el, a résztvevők közül sem mindenki viselte a kitűzőjét, így gondtalanul falatozhattam a svédasztalról. A nyilvános parkok is tele vannak almafákkal, onnan is szoktam szedni. Múlt héten, tehát szeptember végén vettem két doboz dán epret 600 Ft-ért. A két percre lévő Lidlben is állandó az akció. Az étkezést egyrészt családtagjaim megnyugtatására részletezem (nem éhezik a kicsi Carmen a messzi északon), másrészt annak nyomatékosítására, hogy Dánia nem olyan drága, főleg augusztusi otthonlétem fényében.
Christianiában az ember érdekes beszélgetőtársakra akadhat: beszívott, udvarló bonyákokra és kurdokra vagy pöttyös csokornyakkendős- Teddy macis művészekre.
A zongorista, aki a Fekete Gyémántba fog méregdrágán koncertezni, nyáron Koppenhága főutcáján játszott.
Amikor az esti busz vezetője Mozart-operát hallgat, olyan érzésem támad, mintha egy szürrealista festménybe csöppentem volna, és egyszer csak Alíz csodaországában találom magam.

2010. augusztus 15., vasárnap

holnap hajnalig...

Tevedtem, uj otthonom nem pontosan Koppenhaga, de kb. 10 perc alatt a kozpontban vagyok a vonattal.
Utolso Aabenraa-ban toltott esteimet setakkal toltottem, tengerpartra vagy erdobe mentunk. Esben mondjuk annyira nem volt oda az otlettol, ezert nem nyujtottuk hosszura egyiket sem.
Csutortokon a gronlandi Sakiunal aludtunk Roskildeben. Altalanos iskolas elmenyeinket elevenitettuk fel es az FHM bikinis kulonszamanak lanyait mustraltuk. A tobbsege nem ertem, hogy kerult bele a top 100-ba. Meglepodtem, Esben milyen jo izlessel iteli meg a lanyok arcat, alakjat, kisugarzasat es ruhajat. Azt hittem, alacsonyabbak az elvarasai.:)
Penteken a jardan ucsorogve hallgattuk a divathet utcadj-it, pezsgett az elet. El akartunk menni az egyik ingyenes divatbuliba is, de a feltuntetett cimen a megnevezett helyszint nem talaltuk. Talan, mint a Harry Potterben, itt is a ket epulet koze kellett volna futnunk.
Szombaton Krisnasok ingyen etelosztasabol huztunk hasznot, utana szemtanui voltunk a vilag legghosszabb divatbemutatojanak, mely Koppenhaga egyik foutcajan haladt vegig. Rengeteg szep ruhat es embert lattam. Bementunk egy plazaba is, s kovetve masok peldajat, teljes nyugalommal olvasgattuk a magazinokat, anelkul, hogy megvettuk volna, mintha konyvtarban lennenk. Megtudtam pl., hogy a Danone civilszervezetekkel egyuttmukodve alapitott Bangladeshben egy gyarat, ahol meg vitamindusabb joghurtokat allit elo-olcsobban. Erre az ottani gyerekeknek egeto szuksege van. Raadasul hasznot is hoz, a termeles 1%-at jelenti csak ez az orszag + felfedeztek a vas egy olyan oldodasi fajtajat, amelyet most mar mas celcsoportnak (idoskori csontritkulasban szenvedok) szant termekekben is tudnak alkalmazni + megtanultak olcsobban eloallitani.
Holnap irany Horany haza.

2010. augusztus 9., hétfő

Szép Amerika, szép Koppenhága

A dán nyelvtanulásom szélsebes fordulatot vett, eljutottam odáig, hogy én magam is meg-megszólalok már.:) Amikor Esben szüleivel vagyok, igyekszünk csak a dánt használni, remélem ez segít. A beszélgetésekből is egyre többet értek.
Csütörtökön Koppenhágában elbúcsúztunk a bosnyák Bojánától. Én az iskolában aludtam (illegálisan), jó volt kicsit beszélgetni azzal a néhány emberrel, aki ott maradt nyárra dolgozni. Furcsa a világ: az ecuadori Erick, aki állandóan kibújik a kötelességek alól, egy nap azzal az ötlettel ébredt, hogy színházban szeretne dolgozni, és még aznap az iskolát meglátogató színházi csoport fel is fogadta segítőnek. Bojana, aki szorgalmas, nagyvonalú, rengeteg szakmai tapasztalattal rendelkezik, 2 éve hiába próbál elhelyezkedni. Legutóbb egy hétlépcsős interjú legutolsó szintjéig eljutott, s végül azért utasították vissza, mert a nevéből egyértelmű a szerb származása, Bosznia azon területén pedig, ahol foglalkoztatták volna, különösen nagy a politikai feszültség a nemzetiségek között.
Esbennek még csütörtökön haza kellett mennie, mert másnap a kávézóban kellett lennie. Én pénteken állásra vadásztam. Mindkét nap gyönyörű napsütés, hőguta nélkül, még egy bolhapiacot is kifogtam. Az álláskeresésnek személyes formájának egyébként az is előnye, hogy egy csomó hangulatos helyet megismertem. Szóval szívem még mindig nagyot dobban, ahányszor a fővárosban járok.
Szombat este Esben középiskolás osztálytársaival buliztunk Németországban. Németül csevegtek, 80-90%-át megértettem, bár megszólalni főleg az elején nem nagyon mertem, de ennek nem csak nyelvi, hanem személyiségemben keresendő akadályai is voltak.
Ma megnéztük az Amerikai szépség című filmet, őszinte kritika a(z) amerikai "középosztályról", bizonyos része meg is könnyeztetett.

2010. augusztus 3., kedd

Lagosi Bábel

Vasárnap a tengerparton vacsoráztam a családdal. Kellemes idő, ragyogó gabonamezők, még a víz is elég meleg ahhoz, hogy élvezetes legyen benne sétálni.
A dán nyár szemléltetésére: "Idén jól kifogtad a kánikulát, általában nincs ilyen forróság"- így Esben bátyja. "27 fok, teljesen abnormális"-replikázza Esben.
Ma a kertben vacsoráztunk, esős napok után végre napsütés. Azt hiszem, a kertben eddig többet dolgoztam, mint Esben (szedtem meggyet, ringlószilvát, söprögettem). Egy hónapnyi ingyenes szállásért és ételért cserébe ez a minimum. Persze nem tagadom, hogy mindenki kevésbé segítőkész, ha saját otthonáról van szó (legalábbis én). Ha azt érzem, hogy más jobban akarja, mint én, akkor flegmatikus leszek. Esben panaszkodik, hogy ellopom tőle az anyukáját, aki valószínűleg jobban szeret, mint őt, és igazából amikor ezt felhánytorgatja előtte, az édesanyja csak mosolyog...Ma is azt találta mondani (Esben), hogy az egész házban én szeretem őt a legjobban.
A család étkezési szabályai meglehetősen különböznek a mi családunkétól.( Természetesen én mentességet élvezek.)
1. Az apja ragaszkodik az esti együtt evésekhez, rossz néven veszi, ha fia vacsora után pár órával egymaga fogyasztana még valamit. (Gondolom ez amolyan erőfitogtatásféle, nincs bajom amúgy apukájával, viccelődős-rendszerető személyisége nagypapámra emlékeztet).
2. Nálunk ha pl. szedünk a salátából, akkor kiválogathatjuk a nem szeretett zöldségeket. Náluk ez illetlenség. Az iskolában is tapasztaltam, hogy ezt néhányan rossz néven vették.
3. Minden felszolgált ételből enni kell. Pl. tegnap volt házi mogyoróval meghintett kelbimbó, s meglepődtem, amikor Esben vett belőle, holott korábban azt állította, hogy utálja ezt a zöldséget. Elmagyarázta, hogy náluk ez kötelező. Én ezzel nagyon nem értek egyet. Valószínűleg megvan annak a biológiai oka, hogy az ember ódzkodik egy ételtől (a homeopátia erre is épít). Ráadásul miért kellene neki a nem kívánt íztől szenvednie, másnak pedig nélkülöznie a kívánt ízből, legalábbis kevesebbet enni, amikor egyszerűen az egyik ember átengedhetné a saját részét másnak és fordítva.
4. Régebben, ha nem fogyott el a vacsora, kötelező volt megenni következő reggelire. És gondolom a tányéron sem szabadott hagyni semmit. Utóbbi logikus, a pazarlás ellen nevel, megtanít normális adagokat szedni a tányérra. Viszont, hogy miért nem lehetne az ételt eltenni másnapra? Most azt csinálják, lehet egyébként, hogy ez a takarítósdi csak a desszertre vonatkozik, nem egészen világos. Mindenesetre a biológiai szükségletek megerőszakolása.

Ez most mind nem panasz volt, csak újabb felismerése annak, mennyire liberális családban nőttem fel.
Hétfőn megnéztünk egy dokumentumfilmet Lagosról, Nigéria fővárosára. Tiszta káosz. Van egy hivatalos megkoronázott maffiavezérféle (MC), aki a kormányzó jó barátja, van kb. 1000 csicskája, akik adót gyűjtenek az emberektől, biztonsági okokra hivatkozva, de valójában csak MC zsebébe vándorol. Nem egészen világos, mi a hatalma biztosítéka (katonákról nem esett szó). "Lagosban nincs korrupció"- biztosította a riportert. Kedd reggel Líbia gazdaságának megvitatásával indítottuk a napot.
Láttuk a Bábel című filmet is, a kulturális sokfélesége is lekötött, noha a film 70%-a olyan nyelven folyt, amelyet nem értettem, nem tudom, az online verzió miatt-e, de én úgy vettem észre, hogy ez fontos eleme, hiszen anélkül is érthető. Megrendítő sorsok vannak benne, gyönyörű képekkel. Ajánlani tudom.

2010. július 31., szombat

éljen Leibniz és a holdfényben úszó csónakok

A nyugati parton maradva, de északabbra véve az irányt, egy tóparti nyaralóban töltöttük a vasárnapot a bolondos dán Marie, a már említett meleg házaspár, illetve két másik meleg fiú társaságában. A helyzetből adódóan Esben volt az egyetlen, aki csöndben ülte végig a férfi testekről folytatott diszkurzusunkat. A chicagói Victor nagyon stílusosan öltözködik, iszonyú közvetlen, sajnálhatják a nők... Marie javaslatára éjszaka bemerészkedtünk a tóba, amely jó 100 m után is még csak bokáig ért. A holdfényes, csónakos táj gyönyörű volt, közhely ide vagy oda, éljen a valóság és a dilettantizmus. Szerettünk volna besurranni a közeli uszodába is, direkt leragasztottuk a zárat, hogy záróra után birtokunkba vegyük a terepet, de valami csoda (szemfüles úszómester?) folytán tervünk meghiúsult, maradt a kártyázás. Másnap reggeli a szabadban.
Megismerkedtem Esben bátyjával, humoros, beszédes, noha kicsit radikális. A nővére és sógora is meglátogatta a családot.
Szerdán és csütörtökön állásvadászatra mentünk Koppenhágába. 5 óra kérdezősködés után is frissnek éreztem magam, holott interneten már fél óra után elviselhetetlenül elegem van az egészből. Esben segített kicsinosítani az életrajzomat, ő már 13 éves kora óta dolgozik, van gyakorlata, különben is perfektcionista. Zsebpénzt sosem kapott, a szállást és az ételt biztosítják a szülei, minden egyebet ő áll, még a népfőiskoláét is, amely a dánoknak több mint 1 millióba került. A családi megállapodás szerint, amennyiben gimnázium után a csemete még mindig otthon lakik, úgy havi 20 000 rezsit is fizet. De ez már nem fog sokáig tartani, mivel tegnap megérkezett az értesítő, hogy Esbent felvették a Koppenhágai Egyetem egyik legnépszerűbb szakára, állami ismeretekre (nem tudom, mi a pontos magyar megfelelője: politológia? politikai tanulmányok?). Mondjuk nem volt meglepő, mivel a dán 12-es osztályzati rendszerben az érettségi átlaga 11,9 lett, még az újságban is szerepelt. A rossz hír viszont, hogy 23.-án kezdődik a tanév, előtte gólyahét, szóval a magyarországi út egyelőre ugrott. Én ettől független megyek, hacsak nem kapok állást előtte.
Csütörtökön állásvadászat után megnéztük a Fegyvernepper (Lord of War) című filmet, én ritkán hangolódom le filmtől, de ez nagyon megérintett. Igaz történet alapján készült, egy fegyverkereskedő életét dolgozta fel. Hihetetlen elfojtás kell ahhoz, hogy az ember ne vegyen tudomást arról, hány ezren (millióan?) halnak meg a közvetítésével. Szerintem elég egy pillanatra belegondolni, az ember összeomlik. Főhősünk azonban érzelmileg vak maradt, pl. amikor a libériai diktátor (Taylor, a filmben Baptiste) a fegyver kipróbálása címén lelőtte az egyik katonáját, a kereskedő azért dühöngött, mert használt pisztolyt csak alacsonyabb áron tud eladni. Nem érdekelte, hogy Taylor fia kocsikázás közben heccből célzott a járókelőkre, de még az is kevésbé rendítette meg, amikor az ő hibájából a szeme láttára ölték meg a testvérét, a családja kitagadta, a felesége kiszivárogtatta a titkát és elhagyta a kisfiától is megfosztva őt. Letartóztatni hiába akarták, hiszen az amerikai elnök is az ügyfelei közt volt.
Talán pont az a közönyösség fájt nekem nagyon, és, hogy a világ tényleg így működik.
A letargia enyhítésére kinyitottuk az almapálinkát. Sakiuék elmélete alapján én nem vagyok igazi magyar, mert a pálinka nem ízlett hígítás nélkül, szalámit nem eszem, a dán ánizsitalból kiindulva valószínűleg az Unicum sem nyerné el a tetszésemet. Legalább a Villányi bor, amelyet Esben szüleinek hoztam, finom volt. Természetesen az ajándékozottakkal együtt és nem helyettük fogyasztottam el.
Ma Schindler listáját néztük meg. Örülök, hogy Schindler személye nem volt egyértelműen pozitív. Háttértudásom ellenére is voltak megrendítő pillanatai a filmnek, noha a fegyverkereskedelem jobban megrázott. Az élhető világok legjobbikában élünk.

2010. július 23., péntek

Karl Lagerfeld, Marx és a Biblia

Nyugaton a helyzet változatlan.
Épp ezért vettük az irányt Keletre: vasárnap meglátogattuk az iskolát, a palesztin Ayman szakácsnál szálltunk meg. Későn érkeztünk, ezért a beszélgetések javát másnap délelőtt ejtettük meg. Páran maradt a nyári kurzusra is, besegítenek a konyhában, így gondolom ingyenes. Annyira nem mulatságos ott lenni ilyenkor, sok a teendő, a mostani csapat ráadásul abszolút tanulásközpontú, még hétvégén sem buliznak. Viszont van ott egy nagyon szép arcú, Lily Cole-beütésű belga lány, őt szívesen megismerném.
Hétfőn aztán továbbálltunk, irány a híres vidámpark, Tivoli. Mindenre felültünk, nagyon élveztem. Még a bányavasút is meglepően tetszett, teljesen beleéltem magam, hogy egy LSD-fogyasztó hallucinációjának része vagyok (hatalmas, bizarrul mosolygó egérbányászok szolgáltak dekorációként, közben furcsa-vidám zene).
Azt hiszem, szembejött velem Karl Lagerfeld Koppenhága kellős közepén.
Még pénteken az amerikai Topher és férje, Morten lakásában jártunk: iszonyúan stílusos (minimalista) és ultramodern. Kipróbáltuk a világ legerősebbének kikiáltott csiliszószát, a fiúk nyelvét nagyon égette, pedig annyira szerintem nem volt vészes, de legalább habzsolhattam utána a görög joghurtból. Koppenhágában egyébként talán könnyebb olcsóbb ételhez jutni pl. török boltokban vagy indiai-pakisztáni éttermekben. Hétfő esténket Topherrel és a grönlandi Sakiuval töltöttük, többek közt a Biblia és Marx tanainak hasonlóságán vitázva.
Koppenhága még mindig a szívem csücske. Odalátogatva azt gondoltam, már érzem, mit értettek századeleji íróink a kisváros nyomasztó környezetén. Azonban szerdán a határ túloldalába, a német Flensborgba utaztunk. 100 000 fő lakja, rengeteg bolt, sikátorok, kézművesek, éttermek, hatalmas templom, kikötő és minden érthetetlenül olcsó. Gyönyörű nap.

2010. július 17., szombat

nyelvelv

Kis csalással folytatjuk mostantól, sem a helyhez (Helsingor), így a névhez (Ophelia) nem leszünk hűek, többesszámot pedig nem családi állapotomra/(-tunkra?) utalva használunk, hanem mert joviális narrátor szerepkörben tetszelgünk. Azonban azon leszünk, hogy mellőzzük a pázmányi körmondatokat és a mikszáthi rokokót.
Intellektuáliskodásunk hazalátogatásomnak tudható be, találkoztam író-költő barátaimmal, akik impulzus-túltengés hiányában most épp nagyon hiányoznak. Az otthon töltött idő ihlettel is ellátott, melyet remélhetőleg lesz időm szavakba önteni.
A családomhoz pedig mágikus szál fűz, megérzik, ha bajom van, még ha el is próbálom tussolni. :)
Elkezdtem dánul tanulni. Esben nem tud segíteni, legalább a német nyelvtant tudja, ha már sajátját nem, arra utalhatok, amikor szabályokat próbálok felállítani. Az meg nem ér, hogy a dánok csak úgy tudnak norvégul meg svédül, még olyan szavakat is, melyeket sosem hallottak, csak, mert az olyan természetes, hogy svédül így mondják (mondhatják).

2010. június 24., csütörtök

Hegedűs a nappaliban

Negyedszerre Ötödszörre futok neki ennek a bejegyzésnek. Eredetileg szerdán kezdtem el írni, de aztán elúszott az idő az előadói estre készülve.
Hétfőn tüzet raktunk a tónál, énekeltünk, gitárzene, aztán háromig tánc a partiszobában. És Toko nincs többé.
*Hétközben öreg bridzsjátékosok szállnak meg az iskolában, most éppen hallom, ahogy zárt ajtók mögött dán dáridó zajlik, részeg pohárköszöntőkkel, búcsúvacsora címén.*
/ez volt a másodszori próbálkozásom a bejegyzés írására csütörtökön/
Kedden professzor Pierre élettörténetén ámulhattunk. Gyermekkori balesete óta félvak, emellett színvak is, Alzheimer-kóros volt az anyja, leukémiás a lánya, az egész család szétszórva a világban, és mindezek ellenére tettre kész, bohém és van fellépése. Körbeutazta a világot, minimális összegért, a szerencse mindig a pártján állt pl. 17 évesen Nigériában csak besétált a minisztériumba az ajánlólevelével és személyesen a miniszterelnök kezébe nyomta. Másnapra lett egy jól fizető munkája egy bankban, holott a feladatkör(számolás) elvégzésére teljesen alkalmatlan volt. Olyan teherautó tetején szelte át Afrikát egy hónapig, amely titkos uránbányába szállított több száz tonna dinamitot. Szegénységben élt együtt egy évig a barátnőjével, aki egy nap megtudta, hogy öröklés folytán milliomos lett (saját szigetek stb.), de a pénzt nem kaphatta meg azonnal a bürokrácia miatt. Ez annyira nyomasztotta őket, hogy Pierre egy hónap múlva szakított vele. A google lógó tervezőjének- akkor a barátnője volt- azt tanácsolta, hogy a designért ne tőkét, hanem készpénzt fogadjon el, hiszen eladdig mindig csődbe mentek a megrendelők...
Szerdán Frederiksborg kastélyba látogattunk, az egyik királyi rezidenciába, melyet múzeumnak használnak. Az időszakos kiállítások egyikén egy olyan kortárs festő képe is szerepelt, aki a volt minisztert festi meg a gonoszság szimbólumaként, és művei bővelkednek politikai, illetve egyéb alkotásokra való utalásokkal. Láthattuk a királynőről készült festményeket, fényképeket, de a fénypont az uralkodónő által tervezett színházi ruhakollekció és könyvillusztrációk (Gyűrűk Ura stb.) voltak.
Csütörtökön Pierre meghívta az egykori "DÖK" tagokat a házába, én éjfél után értem csak rá, már csak Marci és Viki maradtak ott. Velük még hajnalig vájkáltunk egymás lelkében az ebédlőben.
Pénteken koncerteztek az iskolai együttesek. Prof Kristofnál vacsorázott a csoportja, a nappalijában néztünk két operarészletet (hagyj ne mondjam, hogy az Ázsia-mániás Oliver rögtön kiszúrta a zenekar két ázsiai tagját); aztán a japán hivatásos hegedűművésznő, Chieko adott elő egy japán dal Shintaroval, utóbbi eredetileg gitározott volna, de kartörés miatt maradt az ének. Megható volt az egész, ezt az estét az egyik legjobbak közé sorolom.
Szombaton előadói est: viccesre vett csajtánc (az úgynevezett "Rosszfiú" csoport ellenpontozásaképp), egy indiai, egy kontakt-impró, dráma franciául, kórus, kiállítás ("Kortárs Művészetek Városa). Az ötvenéves igazgató, Soren (Aladdin dán hangja) zárta a programot rocksztárként megalapozva a bulihangulatot (egyébként korábban tényleg rocksztár volt). Hajnali háromkor a cseh Marekkal spontán módon szavaltuk a márciusban bemutatott jelenetünket.
Vasárnap ünnepi vacsora a szabadban: beszéd, fogadáshangulat. Utána diafilm a nappaliban az itteni emlékekkel, majd az idős Akiko lenyűgöző éneke. Beszélgetések és búcsúk hajnalig. Ma ennek folytatása.

2010. június 21., hétfő

Lucska nincs többé

Egyre melankolikusabbá tesz a turnus közelgő vége. Pénteken Tomasz, ma reggel Lucska...
Tomasz búcsúztatásán főleg mi Közép-európaiak voltunk, kivéve a kanadai Kaleight, akit próbáltunk a térség akcentusára tanítani, ezen sokat mókáztunk. A szlávok néha az anyanyelvükön csevegtek, hiszen nagyjából megértik egymást, én meglepődtem, hogy a gyér orosz tudásom ellenére is kikövetkeztettem, miről volt szó.
Szombaton Észak-európai kultúrest és, mint minden kultúrest, ez is ráirányította a figyelmet az egyes szereplők egyéniségére, minek következtében már előre megsirattam a hiányukat. A műsor egyébként hihetetlenül önironikus volt, nem kevés fekete humorral, ez valami európai beállítottság lehet, északon és keleten legalábbis mindenképp.
Pénteken a koreai Songgal, a brazil Biancával és a kanadai Kaleigh-vel folytattunk eszmecserét a kiközösítésről, a megbocsájtásról és az egészségbiztosításról hajnali 4-ig. Szombaton az iskolai buli tetőfokán kitalálták páran, hogy menjünk egy belvárosi klubba. Lucska maradt, így én is, szerettem volna kihasználni az utolsó napokat vele, ám az est során felszívódott és aludni tért. Megpróbáltuk követni a többieket a belvárosba, de nem vittünk fényképes igazolványt, így irány vissza. Én 3:30-kor is meggyőződéssel indultam volna vissza, igazolvánnyal a zsebemben, de akkor érkezett meg Song és Bianca, tudatva, hogy a belépő kb. 2000 Ft + 800 a kötelező ruhatár. Puff. Különben is lassan mindenki hazaszállingózott. Így tánc helyett mély beszélgetés a dán Andreasszal egészen 6-ig.
Vasárnap délutáni szunyóka a nappaliban, Stefan levetítette néhány filmjét. A tervezett intenzív táncpróbából semmi nem lett, ellenben fociztam, szerintem egész elfogadhatóan. Éjfél után filmeztünk volna az amerikai Garth-szal, a japán Momóval és Atsumival, a litván Rasával és a grúz Nikóval a tévészobában. Rasa kérte, hogy ha elaludna, mindenképp keltsük fel a végén és Niko védje őt meg a csótányoktól(???). A DVD-t viszont nem tudtuk lejátszani, így maradt az alvás.
Holnap a grúz Toko távozik, ma valószínűleg neki intünk búcsút. :((

2010. június 17., csütörtök

nemcsere, Aladdin, vidámpark

"Az ember legkevésbé önmaga, ha saját személyében beszél. Adjatok neki álarcot, és az igazat fogja mondani" (Oscar Wilde)

Ez a mottó elég dramatikus, holott amire e szövegkörnyezetben utal, az cseppet sem az, nevezetesen Selma születésnapjára, amelyen a fiúk lányruhát viseltek és fordítva, és a japán Satoshitól kölcsönöztem, aki olyan vékony, hogy fiú létére is egy nadrágméretünk van. Szóval jól elszórakoztunk a nemi szerep cseréjén, persze eltúlozva az újat.
Vasárnap meglátogattuk Des'rée-t, az ugandai kismamát, aki pénteken hozta a világra az ikreit. Marcival nem volt fűlött a fogunk vonatjegyet fizetni, ezért stoppoltunk. Este a koreai Songgal, a dán Oliverrel és az amerikai Garth-szal rémisztgettük a brazil Biancát és a japán Momot, illetve a hallgatólagos megállapodás szerint én voltam a tégla. Mindenesetre aztán együtt aludtunk a nappaliban, ami nagyon családias. Hétfőn este Soren igazgató mesélt az életéről. Annyira szeretnivaló, énekelt nekünk, és sokat sokat mesélt a családjáról, a bátyjával való szoros viszonyáról, a musicaljeiről (némi öniróniával)... Ő ugyebár az Aladdin dán szinkronhangja és ő a szinkronrendezője az Oroszlánkirály dán változatának is!
Éjféltől Garth születésnapját ünnepeltük, ezt a biztonság kedvéért megismételtük kedd este is: focimeccset néztünk a belvárosban aztán - tekintve, hogy fél tizenegykor (!!) minden bár bezárt- az iskolában folytattuk a bulizást.
Szerdán a közeli vidámparkfélében töltöttük a délutánt. Egy erdő közepén foglalt helyet, a belépés ingyenes viszont a játékokért fizetni kell- kb. 7600 Ft a korlátlan jegy, ám hálistennek, mint urólag kiderült, szerdán minden olcsóbb, így én használatonként fizetve kb. 4000-ből kijöttem. A szellemvasút eleinte olyan, mint nálunk, semmi rémisztő, de aztán egy igazi ember megsimogatja a lábat, felvillan a fény, és onnantól én összekucorogva utaztam, hevesen sikoltozva a legbanálisabb ijesztegetésre is. A legjobb egy függőlegesen körbe-körbe menő gép volt, mely néha oldalra is ellengett. Az üzemeltetője egy szerb srác volt, aki megengedte, hogy menjek még egy kört, mondván, hogy szép a szemem... Utoljára jól eláztunk egy vízi vasúton.
Ma elmaradt az első órám, így segítettünk páran a konyhában. Este valószínűleg Tomaszt búcsúztatjuk, aki holnap hazamegy Lengyelországba.

2010. június 12., szombat

világhálót sző az est, a nagy barna pók

Négy nap után újra van internet!
Az ázsiai kultúrest vicces volt: mókás ázsiai táncok sokasága. Megtudtam, hogy a japán Toshi tervezte Ashimo, a híres pincérrobot hátát. A műsor után a nappaliban gyűltünk, annyira boldog voltam, hogy olyanok is részt vettek a szociális életben, akik általában nem szoktak. A honvágyam eltűnt, nagyon elszomorít, hogy haza kell mennem. Bojanának segítettünk mosogatni éjjel, énekelgettünk az ebédlőben, amatőr nyelvészkedtünk az udvaron. Ha lenne tárhelyem, megosztanék erről videókat, de nincs.
Mindkét maffiajáték azelőtt véget ért, mielőtt belekezdhettem volna a taktikázásba, ugyanis néhányan annyira megszállottak voltak, hogy álmatlan éjszakákon át stratégiákon törték a fejüket és hamar kinyírták a kulcsfigurákat.
Vasárnap a vendégek rávettek, hogy bekukkantsunk az ünneplő félbűnöző szerb szomszédokhoz. Kis féltékenykedő csete-paté, de hálistennek szerb vendégünk elsimította a félreértést.
Hétfőn megünnepeltük a lett Irita születésnapját, vitatkoztunk a technikai vívmányok hasznáról, majd a szülinapossal és a grúz Tokóval hajnali fél négyig beszélgettünk nagyon személyesen és őszintén.
Kedden az ukrán prof Szása élettörténete bizonyította be, hogy minden lehetséges. Életcélja az emberekből előbányászni a benne rejlő erőt és tehetséget. Utána prof Rolando következett, aki vegyítette az egyéni útját kuba történelmével, egyszerre tréfásan és komolyan. Annyira imádom, igazából csak az utóbbi egy hónapban kerültem nagyon közel hozzá, de nagyon fog hiányozni. És Kubába is ki szeretnék már előbb-utóbb menni legalább egy évre.
Szerdán elbúcsúztattuk a vendégeket, én olyan 2 körül tértem nyugovóra.
Ma közösen focit néztünk, most lassan elszunnyadok a nappaliban, felebarátim társaságában
*
És ekkor megint elment az internet. Még fél óráig suttogva mókáztunk, aztán tényleg alvás. Szombaton, azaz ma a plasztin mesterszakácsnak, Aymannak segítettünk a konyhában. Este a norvég Selma születésnapját ünnepeljük, az ellenkező nemnek öltözve.

2010. június 5., szombat

így mulat a (nem) magyar

Tegnap koppenhágáztam, ugyanis elmaradtak a délutáni óráim. Találtam egy nevetségesen olcsó másodkezű boltot, vettem 1600-ért egy Mango zakót, ezenkívül pár babaruhát az unokhúgomnak,bár nagyobbacskákra már kevesebb volt, de pl. a hamarosan megszülető ugandai-német ikerpárnak (egyik ugandai tanulónk terhes, mint azt már megírtam) alaposan bevásároltam, mert 80 Ft-ért árusítottak ki egy-egy darabot. Mondjuk erről fel kellett világosítanom az eladó nénit, mert még a régi árral számolt volna. Nagy nehezen összeadott-kivont, kassza nélkül, papírcetlin, elfelejtette volna felszámolni a már a táskámba helyezett árukat, ha nem figyelmeztetem. Na hát ilyen volt az a bolt. :)
Éjfél után értem haza, végre jó idő, harisnya nélkül, rövidnadrágban sem fáztam az állomásról visszasétálva. Az iskolában most önkéntes szervezetektől érkeztek vendégek 6 napra: spanyolok, olaszok, törökök, örmények, hollandok stb. Tegnap este velük buliztam hajnali háromig, az ipc-sek egy idő után felszívódtak. Sajtkostoló borivással, táncolva takarítás, limbó, tapsolás flamencoéneklésre. Érdekes, hogy míg a Latin-amerikai tanulókhoz nem érzem olyan közel magam, talán túl dominánsak, addig ezekhez a Dél-európaiakhoz annál inkább, elfogadóbbnak és barátságosabbnak tűnnek, kevésbé lobbadékonyak. Ez persze általánosítás. A venezuelai Diegoval jól kijövök, mondjuk ő félig spanyol, de prof Rolando pedig egészen kubai, és nem érzem a falat köztünk.
Ma tengerpartozás, hamarosan ázsiai kultúrest.

2010. június 3., csütörtök

fagyott náci zombik, leselkedő gyilkosok, kényszerházasság

Rolando ma megtanított a Photoshop legfontosabb alkalmazásaira, én a Word programban segítettem neki, közben jól elbeszélgettünk a gazdaságról és a kubai orvoslásról, mely kiemelkedő színvonalú. Készülődik a kortárs művészet városának installációja, bár egyelőre még csak fejben.
Holnaptól kezdetét veszi a talán egész hátralévő időd felölelő gyilkosos játék. Összeesküvések, bíróságok, természetesen gyilkosságok (játszásiból), aki nem elég körültekintő, hamar kiesik. Igen, az alsó korhatár ehhez iskolához 18. :)
Kedden beültem fotóórára, mivel akkor nincs dolgom és egy 50 éves tapasztalattal rendelkező dán fotóművész képeit nézegettük, a művész jelenlétében. Portrék, ajtók, tárgyak, párizsi bódék, csupa szívemnek kedves téma. Európai kultúrán megtudtam, hogy a hetvenes években a törvényszerűen megválasztott chilei elnök, Allende ellen az amerikaiak beavatkozásával követtek el véres puccsot, minthogy Allende a liberális gazdaságpolitika helyett szociális modellt követett volna. 9 perc 11 msp-es filmek 9/11-ről. A norvég filmek legújabb gyöngyszeme egy olyan horror-vígjáték, ahol a hegyekben kiránduló gimnazistákat megtámadják a lefagyasztott náci zombik.
"Kedves kedden" beszámolók a kirándulásról, a svédországi eléggé vitte a pálmát. Prof Gertrud mesélt az életéről, ENSZ küldetéseiről Sri Lankán, Kolumbiában, Kenyában, ahová mind magával vitte a kislányát. Teljesen bolond, izgő-mozgó hippi még 40 fölött is, imádom. Páran még a legkülönbözőbb témákról (népességnövekedés, filmek, utazás) folytattunk eszmecserét hajnali kettőig.
Kultúrszerdánk témája : szerelem, szex, házasság. Afrikában még mindig a szülők választanak házastársat a gyerekeiknek. Amennyiben ellenkeznek, úgy megszűnik a csalási támogatás és magukra maradnak a problémáikkal, ráadásul Ghánában, ha jól értettem, három napja bezárják a méltatlan vőlegényt egy sötét szobába. Nem vagyok biztos, hogy nem hallottam rosszul, de elvileg a ghánai Cecilia királyi családból származik. Ennek még utánajárok. Szó esett a nemzetközi kapcsolatokról is, pl. a kubai Rolando és svájci neje nagyjából hasonló háttérrel rendelkeznek (bár Rolando sajnálja, hogy a közös angol nyelvhasználat akadályozza az állandó tréfálkozhatnékjában); viszont a dán John sokáig zokon vette albán kedvese ciccegését, mely előbbi kultúrájában lenézést, míg utóbbijében egyszerű nemet.

2010. május 30., vasárnap

az élet "délen"

Az elmúlt hét összefoglalója:
- a Latin-amerikai kultúrestünk jól sikerült, a darabot kb. háromszor próbáltuk, akkor is megszakításokkal, de mindenki ügyesen rögtönzött. Utána táncverseny, pinata, egyéb mókák, a fiúk nagyon profin vezették le őket.
- vasárnap óta Esbenéknél vagyok. Bár Dánia fele akkora, mint Magyarország, a távolságokat kissé lebecsültem, amikor legfeljebb egy órányira becsültem a távolságot a lakhelyük és az iskolai kirándulás helyszíne, Arhus között. Nem hittem volna, hogy akkora ez a félsziget (Jylland- én Seelandben lakom). Tehát három napig 2,5-3 órát ingázhattam csak az egyik irányba, kedden pl. 4:40-kor keltem, de nem panaszkodom, az én döntésem volt.
-Arhusról:
* Dánia második legnépesebb városa, sok a bevándorló ("újdánok") és a fiatal egyetemista ("legfiatalabb város")
* első nap a gazdag övezetet vettük szemügyre és ellátogattunk a királyi család ottani rezidenciájára, melyhez egy csodálatos kert is tartozik
* második nap Városháza; kávézás egy igazi arhusi lakásban az egykori munkás negyedben, ahol a fürdőszobákat csak 2000-ben korszerűsítették (talán már a kilencvenes években feleslegessé vált az árnyékszékféle, de a mosás sokáig még gondot okozott); "Diákház" (Studenthus): főleg az egyetemistáknak szánt olcsóbb szórakozóhelyeket hívják így Dániában, ennek a különlegessége, hogy pl. keddenként nemzetközi tanulói találkozónak ad helyet, ez mintegy 450 főt jelent, ezen felül segítik kiépíteni az üzletemberek és a közgazdásznak készülök kapcsolatát, valamint naprakészek a továbbképzéseket (pl. fényképészet stb.)és hobbilehetőségek illetően, jobban, mint bárki más. Aznap Arhusban maradtam a nemzetközi est miatt, ám a következő heti búcsúbulira tették el magukat az emberek, így tizenegy körül visszaindultam az iskolai csoporttal a szállásra. Tanárunkat, a dán Nikolajt félretájékoztatta a buszsöfőr, ezért majdnem egy órát kóvályogtunk rossz irányban, sötétben, hidegben, feltúrt utakon. Közben átkoztam magam, amiért nem fogadtam el Esben édesanyjának az ajánlatát, akinek aznap Arhusban volt dolga, és 4 körül hazafurikázott volna. Általában hiperoptimistaként a legtragikusabb helyzetekben is találok valami pozitívat (a lehetséges világok legjobbikában élünk, ugye), e helyzetben viszont eleddig nem sikerült. A bolgár Desi vicceket mesélt, de nem voltunk vevők rá, Nikolajjal a harmadik után elcsitítottuk. Nagyon bírom ezt a dánt is: laza, lelkes és szarkasztikus.
* harmadik nap: Gjellerup, az arhusi gettó. Eredetileg a munkásosztálynak szánt övezet, szép parkokkal, lakásokkal, közeli iskola, munkahely, bevásárlóközpont, piac. Olcsó itt lakni, ezért lett népszerű az újdánok körében, ma már főleg ők népesítik be. A rendőrtisztek itt közelebbi kapcsolatot alakítanak ki a lakókkal a jobb bűnmegelőzés érdekében, önkéntesekből felállítottak egy segítőgárdát, így is hozzájárulva a közösségi összefogáshoz. A környék ezáltal mára mérföldekkel veszélytelenebb, jelentősen visszaszorították a lopást és a késeléseket, gyakorlatilag már elő sem fordulnak.
Ugyanezen a napon Ovartaci Múzeum, ahol pszichiátriai betegek alkotásai vannak kiállítva.
http://ovartaci.dk/billed05%202/Overtaci2.jpg
Ezután a híres modern múzeum, AROS. Ihletett kaptam egy installációhoz, melynek témája a kortárs művészet városa lenne, de a megvalósítást illetően igénybe kell vennem prof Rolando javaslatait. A múzeum legalsó szintje a "Kilenc tér" nevet viseli, kilenc művész rendezett be egy-egy teret, melyekhez sötét folyosókon vezet az út. Videó, zene, képzőművészet keveredik ezekben az installációkban. Modern művészet, szeretlek.
* utolsó nap: Arhus sajátossága egy olyan szállás, ahol civilek élnak együtt bűnözőkkel, maximum 26-an. Utóbbiakat természetesen vizsgálatoknak és megfigyeléseknek vetik alá, mielőtt kiválogatnák. Két stádiumban lehetnek tettüktől függően: az elsőben igen korlátozott a kijárásuk, de a boltba ekkor is egyedül mehetnek (!), különleges kérelmeikkel a hatóságokhoz kell fordulniuk; a másodikban eljárhatnak hétvégenként, tanulhatnak egyetemen, kéréseikkel elég az otthon vezetőivel egyeztetnük. Őrök helyett szociális munkások ügyelnek a rendre, bár az ő feladatuk is inkább a visszailleszkedés elősegítése. Látogatók akárhányszor jöhetnek. A ház téglából készült, tartozik hozzá kézműves műhely, hangszerszoba, fitneszterem, szauna, ráadásul a szállás étellel együtt 80-100 000/hó, ez mindent tartalmaz!
- pénteken megnéztük a Baader Meinhof- Komplex című féldokumentumfilmet, mely a hetvenes évek német terroristacsoportját mutatja be, akik a palesztinokkal szimpatizáltak a zsidó elnyomással szemben. Ahogy a Becstelen brigantikban, itt is azzal a problematikával áll szemben a néző, hogy nem tud kivel azonosulni, minden erkölcs viszonylagos. Este sétáltunk a kikötőben és a belvárosban, Esben meghívott a kávézója ínycsiklandó chai teájára.
-szombaton a tanyasi életet bemutató fesztiválon jártunk, kész időutazás, mint egy Seurrat- vagy Renoir-kép a munkásosztály kimenőnapjáról: májusi lóként feldíszített pónik, amatőr lovaglókkal- csodálatosan giccsbe hajló, akár az utólagosan rózsaszín pírral kiszínezett régi fényképek. Élmény a javából, mindenkinek ajánlom, tényleg. Ráadásul végigettük az összes ökologikus kostolóstandot. :) Esben késődélutántól dolgozott, a szüleivel vacsoráztam, és nagyon jól eltársalogtunk mintegy 2,5 órát. Az utóbbi két hétben gyakran elfogott a hovágy, de ez a családias hangulat átsegített rajta, azt hiszem. Elkezdtük nézni az Euróvíziós Dalfesztivált. Nekem a spanyol produkció nyerte el legjobban a tetszésemet, de a szerb énekes volt a legjobb előadó. Az első felvonás után Esbennel találkoztam és ismét tettünk egy kis esti sétát.
- ma esik egész nap, valószínűleg itthon maradunk.
Képeket még ma tervezek feltenni.

2010. május 22., szombat

gyorstalpaló országmorzsák

A héten a palesztin-izraeli konfliktusokról tanulunk, járt nálunk egy izraeli előadó. Jeruzsálem keleti része Jordániáé, nyugati Izraelé, legalábbis előbbiek telepeket alapítottak, ásatásokat tartanak az óvárosban, feltúrva a palesztinok lakhelyét, de a hatóságok együttműködnek velük. Palesztinát pl. úgy osztották fel, hogy nem alkot összefüggő területet, így az infrastruktúra, csatornázás nehézkes. A Kelet-jeruzsálemi palesztinok házát szisztematikusan rombolják, erre az állam rengeteget költ, a hontalanná váltaknak pedig nincs hova menniük. Az izraeliek minderre a Holokausztot hozzák fel mentségül. Szerintem elég távol áll tőlem bármiféle antiszemitizmus, hiszen nem egy nagyon közeli zsidó barátom van, de ezek tények, ráadásul egy izraeli szájából.
*
Lettországnak csak 55% lett, a többi orosz, akik nem próbálnak meg beilleszkedni, általában lettül sem tanulnak meg, a lettek viszont beszélnek oroszul, mert gyakorlatilag munkahelyi követelmény mindenhol.
*
Az ugandai bentlakásos általános iskolákban brit példára még mindig verik a gyerekeket, az ugandai Joyce 12 évesen elvesztette az egyik osztálytársát egy agresszív tanára miatt. A pedagógus börtön helyett kifizette az óvadékot, hiszen a korrupció az úr ott is.
*
Norvégiában a végzősök május 1-17 az ún. Russ ünnepet tartják, általában kibérelnek osztályonként egy busz, kidíszítik és abban laknak és buliznak 17 napig. Russ-nadrágot kell viselniük az ünnep alatt, ugyanazt, mosás nélkül, a szín az iskola típusától (humán, matek stb.) függ. Mindenkinek van egy saját fényképes Russ-kártyája, a szín itt is adott, de az egyéb minták és a mottó szabadon választható. Ebből legalább ezret kap mindenki, az ismerősök közt osztogatják. Az utolsó nap hatalmas bulit tartanak, kb. 30 000 végzős mind egy helyen. Az egészben az a szép, hogy a vizsgák ez után következnek...
*
Állítólag a Fülöp-szigeteki Elmer és szobatársa, a koreai Hwang állandóan szellemeket látnak, a hideget is ezzel magyarázzák, Hwang szellemekről szóló könyvvel alszik.
*

2010. május 18., kedd

édes apanyelvünk

Ma az utolsó amerikai cserediákok is elhagyták Varázsfalvát. Kezdődik a búcsúszezon, annak a realizálása, mennyivel kevesebb időt töltöttünk mindenkivel, mint szerettük volna. Ennyi emberrel azonban képtelenség. Lázasan késülődünk a Latin-amerikai kultúrestre, maszkkészítés graffiti-spray-vel, pinata lufiból és újságpapírból. Sokat használom a spanyolt, a hanglejtésem is javult, az önbizalmam is nőtt, egyre többször fordul elő, hogy spanyolul akarnék mondani valamit, persze teljesen inadekvát helyzetben. Érdekes, hogy nem keverem a nyelveket, nem egy mondaton belül szeretnék váltani, hanem inkább felváltva beszélni. A hondurasi Gabival újra elég jó a kapcsolatom, egy ideig azt hittem, neheztel rám, de úgy tűnik, vaklárma volt. A venezuelai Diegóval is jól kijövök, pedig kezdetben felszínesnek tűnt.
Világügyön Izrael a téma, kedves kis bonyolult történelmével. A palesztin Baha mesélt a élményeiről. Ő Jeruzsálemben él, ahol a palesztinok részesednek a szociális támogatásokban, ám nincs szavazati joguk, az utazáshoz (leginkább Libanonba és Jordániába) is engedély kell illetve külön fizetség az állam számára. Mint már korábban írtam, Bahának sincs állampolgársága, mert izraeli nem szeretne lenni, ha viszont palesztin, akkor kitoloncolják. Ayman szakácsunk családjával is ez történt, ezért nem világos, hogy palesztin-e vagy libanoni. Holnap egy izraeli nő tart alőadást a helyzetről.

2010. május 16., vasárnap

a kockák el vannak ve(sz)tve

Drámaórákon egy hónapja ún. fórumszínház-technikával dolgozunk. Egy ilyen előadás úgy néz ki, hogy bemutatnak egy problematikus helyzetet (kirekesztés, megszégyenülés) egy történetbe ágyazva, majd a közönség eldönti, kivel kíván azonosulni. Ekkor elölről kezdik a jeleneteket és közben meg lehet állítani a cselekményt, ha van ötletünk arra, főhősünk (akivel azonosultunk) mit tehetne másképp sorsa jobbra fordítása érdekében. A szereplők feladata,  hogy nehezítsék a probléma megoldását. Szerintem nagyon tanulságos gyakorlat.
Csütörtök este az egyik belvárosi bárban búcsúztattuk az amerikai cserediákokat. Az első csütörtökükün isugyanott buliztunk és akkor is fellépett Jeppe, Kristof professzor fia. Visszagondolva erre, eléggé elszomorodtam, körülöttem különben is sírás-rívás. Ez a hangulat hatotta át a szombati ünnepi vacsorát is, onnan viszont el kellett sietnem, mert hivatalos voltam egy koppenhágai házibuliba, azután pedig egy kocka (stréber) partiba. Vicces volt hatalmas szemüveget, hátizsákot, tollat viselő fiúsereggel és kelekótya copfos lányokkal utazni a vonaton. Öt után keveredtünk haza, azt is csak azért, mert a kedvezményes jegyünk hazaszólított. Útközben tánc a Mc Donald's-ban és a kisboltban. Fényképek hamarosan.

2010. május 13., csütörtök

a vizsgaidőszak alatt mi randiangolozunk

A hétfői Mesterangol óránkon ismét csiszoltunk a szókincsünkön, ismét párkapcsolati téren. Ketten az amerikai cserediákok közül ismertették az aktuális szerelmi szlenget, teljes nyíltsággal és öniróniával beszélve saját tapasztalaikról. Utána randitippek. Így telnek az angolóráink: először vicces szövegeket olvasunk, melyeken a  szólásokat és közmondásokat tanuljuk meg. Alternatívaként  tippeket kapunk randizáshoz, az ellenkező nem felszedéséhez stb. Az óra második felében szarkasztikus sorozatokat nézünk. Pierre professzor 62 éves(a barátnője 31),  flörtöl minden lánnyal, rózsaszínre festette a körmét egy hónapja, mindezek ellenére megvan benne a régivágású úriember, aki gyertyafényes vacsorát ajánl Valentin napra és ellenzi még a csókot is az első randin.
A napokban a Latin-amerikai kultúrestre készülünk öten + a kubai tanárunkkal. Jobban érzem magam, mint amikor a Közép-európait csináltam, ott néhányan túlságosan lelkesedtek, mindent meg akartak csinálni helyettünk, utólag tudtam meg mindig, hogy mi mindent tettek, amelyben segíthettem volna, csak éppen nem értesítettek. Úgy éreztem magam, mint egy bábu, akinek fogalma sincs, mi zajlik körülötte. Aztán persze a végén együtt dolgoztunk, meg jól sikerült, csupán ha már az én kultúrestem is, akkor a kreatív munkában is részt szeretnék venni.
Kedden a reggeli pilates és futás után a koreai-amerikai Taeseunggal kerékpároztam 2,5 órát, időnként megálltunk fényképezni. Este Kristof professzor mesélt az életéről, a forradalmi egyetemi évekről, amikor lázadó cikkeket írt, valamint aktívan politizált is. Ezt az időszakát egyébként már bánja. Napközben egy bangladeshi rendező, Tanvir Mokaammel látogatott meg minket. Ennek alkalmából mutattak egy részletet egy átlagos habkönnyű bollywoodi musicalből. Tanvir nem ilyeneket készít.
Szerdai témánk a bevándorlás, dán rendezőt hívtak vendégül, megnéztük a doksiját Bolíviáról. Nagykövetek is meglátogattak minket, én egy törökkel, egy litvánnal és egy izraelivel társalogtam. Utóbbi szerint minden palesztin háborút akar szítani. A szlovák nagykövet pedig amikor megtudta Julus és a lengyel Paulina nemzetiségét, nagyon lekezelően viselkedett velük. Ilyen nagykövetek mellett nem csoda, hogy itt tart a világ.
Éjszaka hastáncórák Julussal és Joséphinával.

2010. május 10., hétfő

náci zenekar, tálibok és földet az afrikai nőknek

A pénteki koncert beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hajnali háromkor hagytuk el a helyet, én még friss voltam, de nem akartam egyedül ott maradni, mivel beszélgetésbe elegyedtem még korábban egy 62 éves aukciószervezővel, aki bár nagyon  fiatalos és nyilván nem butaság jóban lenni befolyásosnak tűnő emberekkel, de nem lett volna kedvem csevegni vele. Amúgy úgy kezdődött, hogy amikor táncolni mentem, leejtettem a telefonomat a földre, nem vettem észre, az ecuadori Erick felvette, erről viszont nem tudtam, így keresni kezdtem, a dánok meg nagyon segítőkészen forgatták fel a kanapékat nekem, együttérzően kifejezve, hogy ők is utálják, amikor nem találják a mobiljukat. Az első előadó egy elektronikus csellófélén játszott, amolyan kísérleti bizarr zenecsoda. A következő előadókra egy órát vártunk.

Szombaton találkoztam két középiskolai osztálytársammal, akik pár napot Koppenhágában töltenek. Annyit sétálnak, hogy nap végére hullafáradtak, így valószínűleg visszautasították az aznapi meghívást egy dán házibuliba. Ez az én élményéhes, emiatt sokszor túlpörgött lelkecskémnek meglepő, ám vagyok olyan ragyogóan bölcs, hogy elfogadjam: mások vagyunk. Este újból zenei fesztivál, ezúttal punk-rock, pogo, üvegtörés, "Náci" nevű szrakasztikus banda, akik nyilván a nácikat kritizálták, de piros nácisapkát
viseltek és a doboson egy Hitler-maszk volt, a közönségben pedig kopasz bőrdzsekisek üvöltöttek. Nem az én világom. Az idő nagy részében különben is a lengyel Paulinát valamint a japán Acumit kísértem haza és vigyáztam rájuk, eléggé eláztak. Utána Momóval visszamentünk, húszas évek zene, én imádtam, ő nem, marad a bárkeresés, egy óra után feladjuk irány vissza Varázsfalvába. A Gyűrűk Ura-maraton nem érdekelt, inkább aludtam.
Vasárnap gyűjtés az afrikai nőknek, akiknek nincs joguk földet birtokolni, így a férjük elhalálozásával kicsúszik a lábuk alól a talaj és hontalanná válnak. Párokban jártuk a házakat (én az ukrán Sashával), meg volt szervezve az egész, Dániában különben is vannak ún. "adománynapok", tájékozatatják a népet stb., nincs koldulásjellege az egésznek. Betekintést nyerhettünk a tehetősek vasárnapjába, jártunk egy olyan háztömbben is, amely tengerstílusra volt dekorálva: kék, piszkos sárga, a falak mintha omladoznának és nedvesek lennének, kagylódíszítés, igazán egyedi. Mi gyűjtöttük a legtöbbet, kb. 32 000 forintot. Este jóga.
Ma a talibánokról néztünk filmet Világügyön. Nagyon különleges a hozzáállásuk a külföldiekhez: harcolnak a britekkel, de ha brit újságíró érkezik, a legnagyobb vendégszeretettel halmozzák el, biztosítják, hogy együtt kerülnek a Mennyországba. A múltkor elfelejtettem írni, hogy Grönlandon is iszonyúan magas az öngyilkossági arány pl. a grönlandi Sakiu (régi tanuló) középiskolás osztálytársai közül már hatan végeztek magukkal.
Remélem mindenkinek feldobtam a napját.

2010. május 7., péntek

Amikor Helsingőrbe látogat a bolhapiaczene

A szerdai napommal kapcsolatban meg is feledkeztem arról az aprócska tényről, hogy Svédországban jártam pár órára. Helsingőrből 20 percenként indul a komp, 20 perc az utazási idő is, a retúrjegy 120 forinttal drágább, mint a csak Koppenhágába utazás. Kifogtunk egy fantasztikus leárazást: 900 forintért ruhák és szoknyák. Napsütés, séta a macskaköves utcákon.
Tegnap az nemzetközi antidiéta nap szégyenére az egyik legaktívabban töltöttem az időmet: futás, pilates, biciklizés, esti röplabda. Azért mentségemre legyen mondva, hogy kipróbáltam egy japán édességet, valami nagyon mézízű finomságot. Ó, és humusz (csicseriborsókrém) beteges mennyiségben mind ebédre, mind vacsorára.
Most készülődöm, mert alternatív-elektronikus-mindenamibizarr mini zenei fesztivál lesz Helsingőrben, magasak az elvárásaim.:)

2010. május 6., csütörtök

irán(y)

Nemrég érkezett hozzánk egy új tanuló, Setareh, az iráni lány, aki építészetet tanult, kedvenc stílusa a posztmodern. Segítgetek neki eligazodni, hétfőn együtt tisztítottuk a takarításon az ablakokat, nagyon élvezte, készített fotókat is. Megtudtam, hogy az irániak utálják, ha az arabokkal azonosítják őket, azok meghódították őket és rájuk erőszakolták az iszlámot. Az volt számomra a meglepő, hogy mindez 1100 éve történt. Ez olyan, mintha mi átkoznánk Szent István, amiért a mi természetimádó hitvilágunkra ráerőszakolta a kereszténységet. Természetesen nem állítom, hogy a mi hozzáállásunk a jobb, egyszerűen csak csodálkoztam.
Kedd este John prof mesélt az életéről szervezett est keretében. Előző félévben ő volt a csoportomnak a tanára. Csak három napot tölt az iskolában, mert az ország másik felében lakik. Újságíróféle, művelt, ironikus, introvertált, száraz, az előadásmódja nem tartozik a legfigyelemfelkeltőbbet közé, furcsa humora apukáméra emlékeztet. Viszont a gyenge promóció ellenére kalandos az élete. Fiatalkorában hullaszállítóként dolgozott, nyugdíjas otthonokban énekelt az elhunytak tiszteletére (a kollégái és a főnöke mellette hamisan kornyikált, a szöveget sem tudta, embert próbáló komolynak maradni ilyen körülmények között). Egyszer felvett egy csinos stoppos lányt a hullaszállító kocsival, noha a lány meglátva az autót először abbahagyta a stoppolást és csak erős rábeszélésre szállt mégis be (John csak később vallotta be neki, hogy a csomagtartója nem üres).
Az ő generációja a megalkuvóké volt, tulajdonképpen ideológiák nélkül. A tettre készség viszont nem hiányzott belőlük, ezért egy dán völgyben tartott konferenciafélén, ahol nagyon fontos amerikaiak (nagykövetek, akár az elnök is) szónokoltak, kiakasztották az amerikai zászlót, amelynek az egyik csillagába a sarló-kalapács jelképet varratták az egyik barátja politikához mit sem értő, ám igen segítőkész édesanyjával. Pár perc kellett, hogy a balek bandát elfogják a rendőrök. Közterületsértésért és privát rendezvénybe való jogtalan belépésért akarták megbüntetni őket (szegény pancsereknek még ez sem jött össze), Johnt mondjuk gondolatba ejtette e két szabálysértés összeférhetősége.
Ma az új csoportunkkal beszélgettünk a gyerekkorunkról. A dán Oliver filmes családtagjai, viszonya az apukájával, nagyszüleivel, nagybátyjával sok hasonlóságot mutatott az én életemmel. Nem véletlen, hogy ő a legjobb fiúbarátom itt. Félt a szellemektől, ezért a képzeletbeli barátja a szellemkirály volt, aki uralkodott a többi szellem felett. A lengyel Paulinát csak Hercegnőnek becézzük általában, nem is csoda, mert kései, legkisebb lánygyermek, ideális háttérrel, tisztára tündérmese. A japán Chiekot a hatalmaskodó édesanyja állandóan hegedülésre kényszerítette, nem tűrte, hogy egy gyakorlást is kihagyjon. Amikor a lánya 11 lett, elvált a férjétől és egy újjal az Egyesült Államokba költözött. Chiekoból pedig elismert, hivatásos zongoraművésznő lett. A kameruni Julius nagyapja rabszolga volt, de felszabadította a gazdája. Hatalmas földet kapott, így 6 feleségre tellett. Julius apjának is 3 van, 8-an testvérek, kb. 400 unokatestvére van. 5 éves korától a nagymamája nevelte, ez családi szokás, így a nagymamák mind együtt nevelték az unokákat.



2010. május 4., kedd

háztáji

Világügyön Szomáliáról tanultunk. A "tudományos szocializmus" rendszeréről, mely a Korán, a marxizmus és a maoizmus keveréke. A háborúról Etiópia ellen,ahol a szovjetek Szomáliát támogatták, aztán a kommunistává vedlett Etiópiát is (!!), majd utóbbit nagysága miatt csábítóbbnak találták, így inkább amellett maradtak, az amerikaiak pedig átpártoltak Szomáliához. Kész őrület.
Reggel lelkiismeretesen futottunk Momóval, holnapra is tervezve van, pilatest is csinálom hétköznaponként, muszáj rendbe szednem magamat, mert érzem, hogy ellustultam.
Este a tanulói konyhában összeültünk mi Közép-európaiak + a műsorunkban résztvevők ünnepelni magunkat, illetve elfogyasztani a maradék ételt. Karolának volt házi körtepálinkája, de én inkább tartózkodtam tőle, elég erős volt a beszámolók szerint. Sajnos az igazgató, Soren nem tudott eljönni hivatalos teendői miatt. Annyira szeretnék vele hosszasabban beszélgetni, ennyire tiszta, őszinte és jóságos emberrel ritkán találkozom.

2010. május 3., hétfő

veres hurka es Rubik-kocka

Ismet dan billentyuzet.
A pentekem nagyjabol a szombatra valo keszulessel telt, amikoris kulturestet tartottunk mi, kozep-europaiak: a szloven Lucska, ket horvat, egz szlovak par es oten magyarok. Kommunista keretet adtunk a musornak, kocsmanak rendeztuk be a nezoteret. Korabeli rajzfilmeket (TV Maci, Hohoho Horgasz eleje), reklamokat (Hurka Gyurka: http://www.youtube.com/watch?v=GAvU1fmTJ3c ) vetitettunk, illetve prezentaciokat az egzes orszagokrol. Magyarorszaggal kapcsolatban a feltalalokat hangsulyoztuk.  http://www.youtube.com/watch?v=e0wkokaybWA&feature=fvst Az eloadas napjan ujra megneztuk es engem annyira meghatott, majdnem konnyeztem. A nyari budapesti belvaros es a magyar kultura; a tudomanyok, a muveszet...nekem ez Magyarorszag, nem a turul meg a Trianon-gyaszolas.
Kulonbozo jeleneteket is bemutattunk a korszakbol: uttorok eneklik az Internacionalet sajat nzelvukon + a refrent oroszul, titkos rendorseg elhurcolja a Szabad Europat hallgatokat, 60-as evek bulija, 68-ban levert cseh forradalom. Az egesz musor egyoras volt, utana szalamis vagy zsiros kenzer hagymaval. A norveg Sigurdot majd megzabaltam, amikor bevallotta, hogy o a disznozsirt sajtkremnek hitte, es erdeklodott, hogy meg mindig fogyasztanak-e ilyet az emberek. Ma este beszeltem a Nagymamammal, o pont azt vacsorazott...:)
Vasarnap henyeles a fuben (eleg jo ido volt), Murakami, ilyesmi.

2010. április 29., csütörtök

who more

Kedden kivettem Murakami egyik regényét a könyvtárból. Lucska birtokolta hónapokig, de végre megkaparintottam. Shintaro olvasta az életművet, de egyedül ezt találta jónak a könyvtár gyűjteményéből. Tartottam bemutatót a magyar designról és divatról, mivel az nem illene bele a szombati előadásunk szocreál környezetébe. Estére nyugodt olvasást és írást terveztem, de helyette próbáltunk a kultúrestre, aztán a koreai Taesunggal (Tyesonnal) lelkiztem. Nekem mindig iszonyúan jól esik, amikor az egyébként zárkózott személyek meg merik osztani velem az érzéseiket.
Szerdán a humor volt a téma. Chaplin szerethetően emberi jelleme ledöntötte a földrajzi határokat, ez nagyjából igaz volt az állatos képregényekre is, ám a brutális-intellektuális szélsőséges dán humor és a bizarr japán tévéműsorok (http://www.youtube.com/watch?v=4bekQU9l8hk) megosztották a közönséget. Utóbbi elég megfoghatatlan számomra, nem nagyon tudok hozzá kapcsolódni. Kristof kultúrsznobsága és az ebből fakadó szarkazmusa viszont melengeti a szívemet.
Délutántól koppenhágázás: Thorvalsen klasszicista szobrai először. Nem vagyok a klasszicizmus híve, de ezek a szobrok kifejezőek voltak, sokuk lélegzetelállítóan hatalmas. Utána másodkezű boltokat kerestem, de csak egyet találtam, 15 perccel zárás előtt. A vevők azonban nem zavartatták magukat, ki-be szállingóztak, az eladók sem szóltak, amikor szórakozottságomban 10 perccel záróra után még mindig válogattam. Helsingori tragédiánk, hogy meghatározhatatlan időre bezárt a Tiger, kénytelen voltam a fővárosban beszerezni a felesleges dekorációkat. Van egy másik bolt is, hasonló koncepció és ár, színes cérnák és tűkészlet kevesebb mint 200 forintért. Este az én drága Nemzeti Galériám, ugyanis szerdán nyolcig nyitva van. Sötétedésig bandukoltam, az idő csodás (reggel még az erdőben is futottam, egyedül, mert persze Josephinék aznap pont nem keltek fel, másnaposan heverésztek az ágyban). Kipróbáltam az ingyen biciklibérlést is, egyetlen kritikám, hogy nem könnyű megtalálni a "parkoló helyeket". Problémám továbbá a dán telefonfeltöltő rendszerrel akadt: otthon csak megadom a számom és feltöltik, de itt különböző tarifájú kártyákat adnak, mindenféle számkóddal, egy ismeretlen dán lány segítségét kellett kérnem, mert nem értettem az utasításokat.

2010. április 27., kedd

rókák, őrület, ugróiskola

Csütörtökön Lars von Trier Antichrist című filmjét néztük meg. Gyönyörű képek, hiteles alakítás, beteg viszonyok, brutalitás, lelki hasadtság.
Pénteken nyitott bár az iskolában, sok bor és sok tánc. Azt hiszem a jungi típusok közül én érzéki-érzelmi esetleg érzéki-értelmi vagyok, mindenesetre az alkohol már elég korán a koordinációmra hat, szóval teljesen tudatos elme mellett forgott velem a világ. Új élmény, nem feltétlen rossz, de nem biztos, hogy gyakran kellene kísérteni a sorsot. Szombaton elsétáltunk megnézni egy focimeccset, mert a mi fiaink is részt vettek benne. Nyertek, de persze a második félidőre később érkeztünk pár perccel, így lemaradtunk az egyetlen gólról. Legalább nem az egész meccsről, mint Garth, aki pont a végére ért oda.
Vasárnap heverészés a fűben, jóga, beszélgetés a barátságról hajnali egyig.
Hétfőn ugróiskola és bulizás. Megkaptam Lázár Bence András barátom kötetét postán, feldobta a napomat.
A fegyverkereskedelemről tanulunk, minden fejlődő országban legfeljebb 5 dollárért (vagy akár egy tál ételért) fegyverhez lehet jutni. Naponta 40 millió újat készítenek, minden tizedik emberre jut egy.

2010. április 22., csütörtök

hull a hó és hózik...május vár, napsugár

Sötétben bujkáló, rémhírtejesztő betegség, reszkess! Inkább csak én reszkettem, amikor hétfőn megint elődugta a képét, kedden délelőtti lyukasóráimban az ágyban pihegtem, az est nagy részében is, mára azt hiszem, tökéletesen rendben jöttem. Azért a délutáni órákra beültem, meg is érte, mert európai kultúrán viktoriánus prüdéria és Frued volt a téma, jól eltúloztunk mindent, Kristof bemutatta az erős szuperegóval rendelkező frusztrált figurát, Marci az erős iddel rendelkező habzsológépet (hiteles alakítás volt, mondhatni élethű és szívből jövő :) ).Szerdán Koppenhágába vittek bennünket, modern templom, Skanzen-féle tyúkokkal, bárányokkal és hangulatos tanyasi házakkal. Az időjárás is kedvezett, öklömnyi hópelyhek és jégeső, cirka egy héttel május előtt. Helsingőrben állítólag napsütés mindeközben...Utána filmstúdió, híres rendezők beszéltek, remélem az Antichrist című filmet ma meg tudjuk nézni. Lars von Trier. Délután elcsábultam a H&M-ben: leggings és póló kevesebb mint 4000 Forintért, eredeti árakon mintegy 11 000 lett volna. + H&M-mel ugye támogatom a környezetvédelmet, a bangladeshi iskolákat, a drogelleni kampányt stb, stb. :)  Éjféltől Erick ünneplése a parti szobában. Most ebéd.

2010. április 19., hétfő

Berlinbe nem egyszerű eljutni

A hétvégén Lili barátnőméket látogattam meg Berlinbe, azonban a kiutazással kapcsolatban folyamatosan újabb kihívásokkal kellett szembe néztem.
Már jó egy héttel előre kinéztem a repjegyet, 100 euró körül oda-vissza, szombat reggel utazom, hétfőn reggel érkezem az első órám előtt. Tökéletes, de még nem veszem meg, tisztázni kell a Lilivel stb.
Következő héten a jegyárak ingadoznak: 117-139, még belefér, várom a tapasztalt rókák segítségét olcsó jegy ügyében. Kedden a szakértő Tomasz-sal kutatunk lázasan, de az általam találtnál jobb ajánlat nem kerül elő. Rendben, akkor foglaljuk le. Bankkártya, igazolványok készen, a nappaliban gépelem az adataimat, amikor arra jár Peter és kiderül, nem 10-kor megyünk Koppenhágába, hanem 9-kor, azaz 15 perc múlva. Csapot-papot otthagyok, majd másnap. Szerdán azonban a jegyárak őrületesen megemelkednek, 200 eurótól kezdődnek. Pánik, rosszkedv, ember tragédiája. mígnem szerzek egy buszjegyet 80 euróért, kevesebbet lehetek kinn, de mindegy. A halasztgatásom meghozta a gyümölcsét, hiszen a vulkánkitörés miatt a repülőjáratok többségét törölték. Írjuk meg Liliéknek a tudnivalókat (ezt szerda este). Liliék csütörtök este éjfélig sem válaszolnak, akármilyen (még telefonos) csatornán keresem is őket. Kétségbeesés, a Magvető szerkesztője, Péczely Dóra nyugtat este 12 után Facebook-on, a Magyar Ház nevű intézet egészen kecsegtető, talán egy-két név, Szigliget és Sárvár bedobása arra sarkallja az ott dolgozókat, hogy megszánják az árva magyar utazólányt. Hál istennek Liliék előkerülnek másnap, az internetjük pont csütörtökön ment el... Hipp-hipp-hurrá, a busz 23:15-kor indul, addig bulizzunk Koppenhágában! Az olcsó SMS-jegyet a dán telefontársaságom nem engedi megvenni, amíg ezt Andreas fordítja, az engem váró amerikaiak elindulnak a buszmegállóba, ugyanis azt hiszik, én már ott vagyok. Sprintelés.  A menetrendet elnézték, legalább félórával később érünk csak a bárba. A vonatok útvonalát az állomáson felcserélik, rohanhatunk át a másikba, de még így is kétséget gyötörnek, az indulás percében ordítva kérek megerősítést a masinisztától vagy kitől. Ezzel is megvolnánk. Koppenhágában este fél tíz körül még pangás, andalgunk ide-oda, mire beülünk egy amúgy fantasztikus zenét játszó, stílusos helyre, tíz percem marad. Nem mérgelődöm, Koppenhága engem 15 perce is elvarázsol, még annyit is szívesen töltök ott.
A buszon 23:03 mutat az óra, amikor felszállok, ez tükröződve "EDES". Az előttem lévő srác csodálkozik, miért fotózom az ablakot. Néhány perc múlva beszédbe elegyedünk, és egy hihetetlenül különc figurára találok benne. Dán származású, a neve Mikkel Sommer, illusztrátor és képregénykészítő, tanult animációt és design-t a legjobb dán iskolákban, de túl mechanikus volt az oktatás, ezért ott hagyta. Egy nagy táskányi biogyümölcs(készítmény) mellette, mivel vegetáriánus. Több tetoválást is visel, a barátja készítette őket: nagy piros kör, kis zöld kör, kocka a nyakán, Morse-jelekkel idézet egy dinós rajzfilmből.  Legújabb ötlete: különböző gyümölcsök minden egyes ujjpercén. Van három testvére, mindhárom más anyától. Tízévesen egy osztálykiránduláson egy bezáró benzinkútnál hagyták hajnalban, -17 fokban Norvégiában és csak egy óra múlva mentek érte.Berlinbe azért utazik, hogy tisztázza a kapcsolatát az ideggyenge orosz barátnőjével, akivel havonta a Föld egy másik pontján találkoznak.  Táskájában Mester és Margarita valamint egy érdekesnek tűnő kortárs regény.
Ennyit róla. Berlin még mindig hatalmas és lenyűgöző. Ültem kétemeletes buszon, élvezettel mustráltam a bolhapiacot, sétáltunk sokat és egy kis  Darvasi-  felolvasást is belecsempésztünk a programba. Odafele úton és az az első nap első felében hatalmába kerített a honvágy, de ez vasárnapra lecsengett. Berlinben a magyar kultúrát ápolnám, tartva a kapcsolatot az ott élő, hazai kortárs irodalom képviselőivel, azonban Dániában erre csöppet sincs igényem.
2 szóban emlékezzünk meg II. Margaréta királynőről, aki pénteken ünnepelte a 70. születésnapját, aki könyvillusztrátor, akinek az apja tetovált tengerész volt szabadidejében, és akinek a fia a "Fuck the police" című számot kérte a rádió kívánságműsorában.
Dánul a katica "margit-tyúk".
Képek: http://picasaweb.google.hu/lh/photo/RE4sJOsCvFiIXOUQfrYOyTZBpIMzaSRM144Xlkjp7Nc?feat=directlink

2010. április 15., csütörtök

amerikai iskolás évek és kacsingató bácsik

Az évtizedes hidegrekord időszaka most már tényleg a végét járja, biciklizhetünk a belvárosban, felvásárolva a Tiger nevű áldomásos boltot. http://tiger.dk/ Néhány apróság importjára rá lehet venni.:) A derű az emberekre is ráragad, tegnap rám kacsintott egy bácsika, aki az ablakából pásztázta  az utcát.
Kedden az egyik amerikai 21. születésnapját ünnepeltük Koppenhágában. Kedd ellenére tömegnyomor volt mindkét bárban, melyet meglátogattunk, szóval aránylag hamar visszaevickéltünk Varázsfalvába,de engem Koppenhága már magában boldoggá tesz. Odafele a vonaton rémtörténeteket meséltek a katolikus leány- és fiúiskolák igénytelen tanulóiról (mármint arról, hova vezet az ellenkező nem hiánya a mindennapokban). Szokatlan volt az iskolabuszokról is hallani, hiszen idáig csak filmekből.
Szerdán regionális csoportokban vitattuk meg a világ kihívásait, aztán összevetettük a többi csoporttal. Érdekes, hogy pl. az ázsiaiak szerint a szociális támogatások kiosztása nem nemzeti ügy, hanem globális összefogást sürget. Este főleg az új tanulókkal lógtam, hajnali kettőig beszélgettem a japán Momóval, aki a japánoktól eltérően egyáltalán nem félénk, sőt, kifejezetten talpraesett és nagyon stílusos. Ez nem azt jelenti, hogy a többi japánnal bajom lenne, Shintaróban pl. pont azt szeretem, hogy mindig olyan illedelmes és szerény. Ennyire futotta ma.

2010. április 13., kedd

pont, pont, vesszőcske- vissza az óvodába

Önkifejezés órán a svájci-dán Joséphine-nel és a norvég Salmával közösen alkottunk maradandót, s művészi vénánk oly magaslatokat súrol, hogy mindezt csupasz kezünkkel, orrunkkal és szánkkal vittük véghez. Elég jó végre az idő, sokat sütkérezünk a szabadban.
 Globális konfliktusok órán a Világkereskedelmi Szervezetről tanultunk, én inkább a szocialista-konzervatív gazdaságpolitika mellett vagyok, ezért abszolút ellenzem a szervezet működési mechanizmusát, mely kizár minden protekcionizmus.
Este kis politikai csevej Közép-Európáról, lefekvés előtt a parányi dimenziókról.
Kicsit betegeskedem tegnap délután óta, de most már határozottan jobb, kicsit nehéz még a fejem, de se láz, se hidegrázás. Talán csupán lelki eredetű, koreai a Taeson  szerint kimerültség.

2010. április 12., hétfő

három nap, három buli, három helyszín

 Péntek délelőtt "élő könyvtár", ez azt jelenti, hogy bizonyos emberek könyveket alakítanak, elmesélnek egy emlékezetes történetet az életükből vagy más életéből, és ki lehet őket kölcsönözni, egyszerre max. 4 ember hallgathatja őket, összesen hatszor ismétlik el (nyilván csoportonként egyszer). Külön termekben voltak, melyeket a mondanivalóhoz illően rendeztünk be. Pierre elmesélte, hogyan utazta be Afrikát tizennyolc évesen, stoppolva több tonnányi dinamitot szállító, titkos uránrumtelepekre tartó teherautók tetején. Kicsit bankárkodott Nigériában, aztán irány Szenegál, napokig hajóra várva a kikötőben, míg fel nem fogadták matróznak és Svédországba nem került, onnan Dánia, Helsingor, hotelmunka.  Hippi kinézete miatt pletykák keringtek róla, de egy újságíró barátja tisztára mosta. Utána gazdag nyugdíjas otthonban segédkezés, egy öreg hölgy kérésére francia társalgásórák, ennek hatására ez a néni maga helyett az öngyilkos késztetésének vetett véget, ki is fizette Pierre tanulmányait az IPC-ben. A koreai Young buddhista élményeit osztotta meg, egy olyan imával, melyen belülről zokogtam: "Nincs bűn. A tudat szüli a bűnt. Ha megszűnik a tudat, a bűn is megszűnik" Az ukrán Sasha (angoltanár) végigzarándokolta az El Caminót egy barátnőjével, és csak este szólaltak meg.
Este egy dán banda koncertezett az iskolában, amolyan elektronikus-alternatív, elég jó. Az új tanulókkal és Marcival csápoltunk az első sorokban. Az új japánok kevésbé félénkek, pl. a gyönyörű Momo olyan, mint egy porcelánbaba, de bulizni, azt nagyon tud. A zenét a kubai Rolando és az új tanárunk, a dán Nikolaj szolgáltatta.
Szombaton 15 km biciklizés az erdőben. Ámultunk egy néhány éve bezárt, pazar népfőiskolán, ahol drága műalkotások díszítik a falakat, Steinway &  Son zongora, hatalmas termek, kilátás a tengerre.
Toko barátnője, a finn Kaisa meghívott a koppenhágai otthonába lakásavatózni estére. Koppenhága, ó, az imádottam. Valami elképesztő, főleg este. Egy francia sráccal bérelik a szobákat, igazán hangulatos. Csupa nemzetközi figurával találkoztam ott is: indiaival, hollanddal, brazilokkal, franciákkal,németekkel, lengyellel, grönlandival stb. Egy bárt is meglátogattunk, tömegnyomor, de jó zene.  Reggel fél hat körülre értünk vissza az iskolába, azért vasárnap estig az ágy és az ebédlő közötti távolságnál többre nem tellett az erőnkből. Nyolc körültől viszont kerti parti a tó közelében a libanoni-palesztin szakács, Ayman szervezésében. Libanoni zene, tűzrakás, boldogság. Fotók később.
Vasárnap álmomban a hazautazásom napja volt, délután, nagymamámékhoz tartottunk autóval. Hihetetlenül szomorú voltam, úgy éreztem, nem köszöntem el kellőképp és képtelen voltam felfogni, hogy tényleg vége. Hál istennek, még három hónap.

2010. április 9., péntek

(intellektuális) csemege

Tegnap új csoportokba osztottak be minket. Azt kívántam, hogy vagy a kubai Rolandóéban legyek vagy Kristoféba és az utóbbi sikerült, ráadásul Shintaro és Oliver is velem van, szóval boldogság. :) Együtt  főztünk ebédet: húsgolyót (ebből nyilván nem ettem), paradicsomszószt, tésztát, salátákat. Közben klasszikus zene. Kristoffal nagyon jól el tudok beszélni a kultúráról. Az előző negyedév végén beültem az utolsó európai kultúra tanórára, és rájöttem, hogy muszáj felvennem, hogy tréningben tartsam az agyamat. Különben is 20-21. század lesz a téma. Kristof elmesélte, milyen megdöbbentő volt az entrée-m, ugyanis azzal kezdte, hogy kivel futhatnánk össze a húszas évek Párizsában. Nekem Mallarmé ötlött fel, ezzel még Kristofot is zavarba hoztam, vajon élt-e még akkor a költőnk (most néztem utána: nem). Mindenesetre valószínűleg csak mi ketten ismertük, tapasztalata szerint nagyon kevesen olvassák. Kristof amúgy egy öreg dán, régi igazgató, odavan a hazájáért, ezen belül a dán designért és a designos székekért. Tegnap egész kis előadást tartott belőlük. Általában másodkézből szerzi  be őket, 1 000 000 forint helyett mondjuk 400 000-ért, de az a szék tényleg elképesztően gyönyörű volt. Délután csoportversenyeztetés: frizbivel futás, csónakázás, hálón átbújás, csónakázás stb. Móka móka hátán.
Az új tanulók közt sok a  jó fej, pl. a svájci Joséphine, a norvég Salma és a dán Alexander nagyon életrevalóak, nyitottak és humorosak. Ma jön egy banda koncertezni, üdvözlő buli, elég ígéretes.

2010. április 8., csütörtök

Hajóval megyek majd el

Vasárnap hosszas pihenést terveztem, hogy az oslói túra után frissen és üdén fogadjam az új tanulókat. Ez természetesen nem jött össze, vacsora után ugyanis a nappaliban trécseltünk drogokról, eutanáziáról, öngyilkosságról és a dán nyelvről, amely beszélőinek célja, hogy megfojtsák magukat saját nyelvükkel. Rengeteget nevettem. Ljubljanában drágább házat bérelni, mint Párizsban, Lengyelországban még drágább. Bulgáriában fél euró a tömegközlekedési jegy, 5 euró a büntetés, ez olcsóbb, mint a sima dán jegy.
Hétfőn meglátogattam a Nemzeti Galériát Koppenhágában. Megnéztem egy kiállítást, melynek címe a "Természet visszavág". Táblák helyett rövid, angol feliratos videók szolgáltak tájékoztatóul, elgondolkodtatóak voltak. A természet jelentését többféle módon körbejárták pl. emberi természet mint ösztönök (homoszexualitás, hermafroditizmus), nő mint "természetellenesség", arányosság és szimmetria, paradicsom, káosz stb.Odüsszeusz óta konfliktusunk van a természettel, az eposzban ez a természetfeletti lényekkel való harcban testesül meg.
Bekukkantottam a modern gyűjteménybe, már az első teremtől elájultam. Nem volt időm az egészet végignézni, el kellett érnem az Oslóba tartó hajót. A fedélzeten rendelés nélkül ücsöröghettünk a bárban, vicces játékokat játszottunk, őszintén beszéltünk egymásról. Fogadtunk játéklóversenyre, ötéves gyerekek ellen, én nagyon beleéltem magam, azt hiszem, ki kellene járnom igazira is.:)
Osló még mindig a kedvenceim között van, azzal a kicsit nyomasztó, kicsit depressziós, titkolózó, kicsit nyomorúságos munchi hangulatával. Norvégia nyomasztó, Dánia rebellista, Svédország decens. Előbbi kettő állandóan rivalizál, de abban megegyeznek, hogy utóbbit utálják. Én velük vagyok.:) Ez persze túlzás, de én sosem rajongtam a túl tökéletes dolgokért.
A Munch Múzeumot drágálltam a kínálathoz képest, viszont a Design Centrum még mindig rendkívül otthonos számomra. Nyert is építészeti díjat, design konferenciákat tartanak benne, eredetileg pályaudvarnak szánták. Az operaház is lehengerlő, nem gondoltam volna, hogy ennyire csodálatos. Éljen a modernség!
Ma bemutatkoztak az új tanulók, a japán nevekkel még bajban vagyok. Az új dán fiú sem okozott csalódást, nagyon szimpatikus. Az egyik program keretében tíz embert vendégeltünk meg a szobánkban, szerintem jól sikerült.
Képek:http://picasaweb.google.hu/sideroredis/103MSDCF?feat=directlink

2010. április 4., vasárnap

ez a hupikék

Ma végre eljutottam Koppenhágába. Tavaszi napsütéses idő, mégis legtöbbet a Nemzeti Múzeumban voltam. Ingyenes minden kiállítás, a ruhatár is (bevásárlókocsi-rendszer alapon működik: tíz koronáért kulcsot kap az ember, azt visszaszolgáltatva visszanyeri a pénzét is). A dán hétköznapokról néztem meg különböző kiállításokat, illetve játékokról, igazán érdekes volt. A múzeum mellesleg támogatja a hasiskereskedelmet Christianiában. Szeretem a dánokban, hogy a formalitást és informalitást működő egységbe szintetizálják. Pl. nem éreztem, hogy a design múzeum nagy váltás lenne a Nemzeti Múzeum légköre után, nem tapad semmi patetikusság, manír a klasszikushoz, hiányzik a patriarchális szemlélet, minden olyan természetes, közvetlen és letisztult. Az egyetemen, ha a tanulók beszélni szeretnének a professzorukkal/dékánnal, egyszerűen bekopognak, benyitnak, leülnek, nem egyeztetnek időpontot hetekkel korábban azért, hogy ennek ellenére órákig várakozzanak a folyosón.
Egyébként, ha bárki abban a hitben élt volna, hogy Ibsen norvég , azzal közlöm, hogy a dánok sajátjuknak ismerik el, mivel akkoriban Norvégia Dánia része volt.
Este a nappaliban kártyázás, amolyan asztalra csapkodós-furcsa kézmozdulatos- állathangkiadásos. Utóbbi már csak azért is érdekes, mert nemzetenként másképp utánozzuk az élőlényeket. A magyarokon nagyon nevettek. Még az első napokban osztottuk meg, kiknél hogy fordították le a Les Schtroumpfs című rajzfilmet, általában mindenhol hasonló hangzású  gügye szóval, viszont a magyar Hupikék törpikék verzió teljesen kiverte a biztosítékot, hosszas percekig kacagtunk ezen a bizarr megoldáson (elég furcsán cseng, az tény).
Képek: http://picasaweb.google.hu/sideroredis/102MSDCF

2010. április 3., szombat

hogyan ismerszik meg a barázdabillegető

Tegnap tervbe vettem, hogy koppenhágázok, viszont a kevés emberre való tekintettel csak hármunkat osztottak be mosogatásra, ebből Andreasnak allergiás nehézsége támadtak, úgyhogy egy óráig tisztíthattuk az edényeket a szokásos 20 perc helyett, ugyanígy este. A múzeumra, amelyikbe menni akartam, nem lett volna már időm,egyébként meg kiderült, hogy nagypénteken semmi sincs nyitva. Hiába ateista a dán népesség többsége, a szabadnapok szentek, külön imanapot is tartanak az évben, ám tudat-módosult állapotba valószínűleg nem az áhitattól kerülnek. Helsingorben bandukoltam, felfedeztem egy hangulatos kis parkot a könyvtár mögött, van ott egy nagyobb tó, tele különböző madarakkal, pl. barázdabillegetővel, amelyet onnan ismertem fel, hogy tényleg billegeti a barázdáját. Jártam a tengerpart egy számomra ismeretlen részén, a homok fehér és puha, a víz kristálytiszta. Jó lesz majd itt nyáron. Hazamenetelem előtt még Nyugat-Dániába (Jylland ) is vissza tervezek menni, gyönyörködni  az aabenraa-i természetben, Esbenéknek van egy nyaralójuk a félsziget egy másik pontján + egy lakásuk a határ túloldalán, Németországban, ezeket kár lenne kihagyni.
A dánok kapuja mindig tárva-nyitva, függönyt nem használnak, szerintük az használjon, akinek rejtegetnivalója van, szóval sétám közben teljes panoráma a mindennapokba.
A vacsora egyik fogása articsóka-szárított paradicsom saláta, mindkettőért odavagyok, mindjárt sietek is reggelire, nehogy elfogyjon.:)
Este beszélgetés és vicces számolós játékok a nappaliban, megismerkedtem Baha egyik dán barátjával, és továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy a dán emberekkel könnyen megtalálom a közös hangot.

2010. április 2., péntek

saját test mint identitás

Vissza Varázsfalvába. Esben négynapos pártgyűlés okán elutazott, így nem maradt más választásom. Reggeli előtt azért megkérdezte, hogy  adjon-e el néhány részvényt. Nem adott végül. De ez a beszélgetés lehet, hogy csak nekem nagyvilágias.
Azt hittem, fáradt leszek bármiféle társasági érintkezéshez, de nem így lett. Nemrég fejeztük be az XXY című spanyol filmet, amely egy hermafrodita tinédzser viszontagságait mutatja be. "A legrosszabb dolog, amit a gyerekeddel tehetsz, ha eléred, hogy viszolyogjon saját testétől"
Szerintem ez nem csak a kétneműekre igaz, a test az identitás szerves része, ha nem fogadjuk el, iszonyúan hasadt állapotban leszünk. Sajnos a média felszínes üzenetei ezt nagyban elősegítik. Igazán megérintett ez a film, nem is lehet ilyenkor jazzt hallgatni, helyette Radiohead Idioteque.

2010. március 31., szerda

kékszemű herceg várában III.

Hétfőn ittunk a kávézóban isteni finom tejes chai teát, nem emlékszem, milyen fűszerrel, de csodálatos volt, az biztos. Vásároltunk a Vöröskereszt másodkezű boltjában, vettem egy H&M-es nyári ruhát és egy Benetton pulcsifélét kevesebb, mint ötezerért és még jótékonykodtam is. Az önkéntes eladó néni meg stílusos volt, szerintem. Képek: http://picasaweb.google.hu/sideroredis/Jutland?feat=directlink
Kedden 12 km-t sétáltunk fel egy hegytetőcskére, kicsit fújt a szél, de azért örültünk a tavasznak. A feltört sötétbarna föld engem elbűvölt. Előtte lévő nap esti tengerparti andalgás, a monumentális erőmű egyszerűen tökéletesen illik a tájhoz, elveszi az édeskés élét. Attila, szívem, szívem József Attila. Az már nem is meglepő, hogy ökologikus módja ez az energiabiztosításnak, van egy pót-energiaforrásuk is, de azt Esben apja, aki 50 éve él Aabenraaban, is csupán egyszer látta működni (egy torony füstölög olyankor, fogalmam sincs, az olyat hogy hívják, pedig valószínűleg Budapesten nap mint nap látok vagy húszat). Az ország energiájának 20%-a szélerőművek által biztosított. És kötelező szelektíven gyűjteni a szemetet. A fiatalok többsége környezettudatos. Hiába, ez civilizáció.
Tegnap meglátogatott minket Esben nővére (Marit) és annak férje (Christian), nagyon lazák és viccesek, együtt vacsoráztunk a kávézóban. Este megnéztük a Gengszterek fogadóját (Flickering lights), újabb kiemelkedő alkotás a dánoktól. Nagyon beteg és abszurd élettörténetek garmadája.
Ma gyönyörű napsütötte idő, kiválóan alkalmas arra, hogy a főtéren sütkérezzünk a szökőkúttal szembeni padokon.  A dán jazz rádióadó egészen fergeteges, azt hallgatom. http://www.dr.dk/radio/?t
Első jel, hogy hiányzik a családod: nagypapádnak álmodban a bosnyák politikai rendszert magyarázod.

2010. március 27., szombat

kékszemű herceg várában II.

Tegnap az eső elmosta a belvárosozhatnékunkat, ma pótoltuk Egyebek közt betértünk abba a kávézóba, ahol Esben dolgozik, ettünk frappéfélét - nem vagyok tisztában a nevekkel:  kakaó volt benne, vaníliafagyi, tejszínhab és csokiöntet. Nem Esben készítette, de állítólag jól csinálja, ahogy a lattét is, amelyet legfeljebb hétfőn próbálhatok ki, akkor tervezünk ugyanis újból benézni. Fényképezni is akkor fogok, mivel a gépem lemerült, mire odaértünk. Eddigi képek a következő címen: http://picasaweb.google.hu/sideroredis/Jutland?authkey=Gv1sRgCMrTw7SvlcW5AQ#
A Zöld hentesek fantasztikus: pontos jellemrajzok, karakteres szereplők, csodálatos képek, tökéletes párbeszédek.
http://www.youtube.com/watch?v=tUEvBM82DzI
Esben még kb. két óráig a kávézóban dolgozik, én igyekszem az elmaradozásaimat (levelek, kritikák) pótolni, persze megint kifutottam az időből.

2010. március 26., péntek

kékszemű herceg várában I.

Nyugat-Dániában vagyok, Aabenraaban. Csendes kisváros, szép házakkal és az ország leghosszabb sétálóutcájával. A kikötője a régió legmélyebbike, itt zajlik a legjelentősebb szén- és homokkereskedelem. A széngyárak vagy mik egészen lélegzetelállítóak, ahogy monumentális alakjukkal kiemelkednek a tengerparti látképből. A dánok persze megszervezték, hogy a tengervíz ennek ellenére is kristálytiszta legyen. Ez az egykori Schleswig, így jelentős német kisebbséget mondhat magáénak. A történelem a levegőben, no meg a tavasz is, tegnap tettünk egy hosszabb sétát, vétek ilyenkor otthon maradni. Pedig a szállásom sem semmi: nagy családi ház, állítólag 22 helyiséggel, nem számoltam még meg és terebélyes kerttel. Igazán ízlésesen van berendezve, hát  hiába, a dánok értenek a stílushoz.
Ma a közeli erdőben barangoltunk, épp időben értünk haza az eső elől. Este talán belvárosozunk. Most Zöld hentesek című dán film.  Tegnap már elkezdtük, de túl fáradtak voltunk végignézni. Túl sok időt töltöttünk azzal, hogy házigazdám, Esben magyar barátjával, Balázzsal MSN-eztünk, én írogattam neki magyarul, mintha Esben lennék, ezt nagyon mulatságosnak találtuk, noha Balázst sem ejtették a fejére, az első pillanattól levágta, mi a helyzet.
Újdonságok, amelyeket megtudtam a dánokról: soha nem kelnek át a piros lámpán, még ha egy fia autó sincs a láthatáron, akkor sem. Csak a rajzfilmeket szinkronizálják. Az önkormányzat fizet a diákoknak a korrepetálásért. Ez mindkét oldalt motiválja a tanulásra: a tanított ingyen segítséget kap, "tanítóvá" válni pedig célkitűzés lehet anyagi szempontból is, nem beszélve arról, hogy a tananyagot is jobban fogják tudni. Dániában egyébként is hangsúlyt fektetnek az oktatásra, minden egyetemista, átlagtól független kb. 200 000 forintnyi ösztöndíjat kap havonta, amennyiben egyedül él, ha a szüleivel, akkor 80-100 000 forintnyit. Az itteni könyvtárakban nem kell fizetni a DVD-kölcsönzésért sem.
Egyéb tanulság még keddről: megéri hajnali egykor kvantumfizikai dimenziókról elmélkedni, mert bizonyos emberek (Andreas) bizalmához ez az egyetlen út.

2010. március 23., kedd

Kásás felsőteste mint identitás

Kiegészítettem az előző bejegyzést, mert túl szárazra sikeredett.
Vasárnap összegyűltünk, hogy a szlovák-szlovén-cseh-magyar kultúrestről ötleteljünk. Ez eléggé lehangolt, mert minden, amit az identitásomnak érzek, az mások szerint nem létezik. A magyar design, a magyar kortárs tánc pont ugyanolyan, mint bármelyik más európai. A nyelvről, költészetről nehezen eshet szó a kultúresten, ezért abban nem is gondolkodtunk. Szóval személyiségzavarosan zárult a megbeszélés,  kékharisnyáskodó hisztérika vagyok, aki nem érzi az identitása részének Kásás felsőtestét és az olimpiai érmeket, mert abból épp annyi van máshol is, csak más sportágban, de mindegy, nem húzom a számat, ha a többség egyetért a koncepcióval.
A google-nél nagyon jó dolgozni, 20% feltalálói szabadidő, adót is rendesen fizetnek, a  rászorulókat  és a környezetvédelmet is támogatják, matematikai vicceket csinálnak a bevételekkel kapcsolatban.
Marcival, Lucskával, Erickkel és Bahával kitaláltuk, hogy reggeliig fennmaradunk, sétálunk a tengerparton a napfelkeltét nézve. Besurrantunk a vendégrezidenciára, amelyet időlegesen kinyitottak, szuper konyha és nappali, teát ittunk hajnali négy körül, de nem bírtuk tovább és inkább aludni tértünk. 5-én olyan tízen Oslóba hajókázunk, fejenként múzeumokkal együtt valószínűleg 10 000 forintból kijön az oda-vissza út.
Ma elbúcsúztunk az iskolai útra indulóktól. Nekem leginkább a japán Shintaro és a norvég Sigurd fognak hiányozni. Remélem IPC után tényleg jönnek Budapestre. Holnaptól Nyugat-Dániából jelentkezem be. Most mozizás a nappaliban.

2010. március 21., vasárnap

el(ő)adó

Pénteken Shintaro születésnapját ünnepeltük, készítettem neki kártyát, aláírattam az emberekkel. Nagyon meglepődött, nem számított rá. Este a nappaliban gyűltünk össze a tiszteletére. Salátakészítés Aymannal, a szakáccsal.
Szombaton előadói est: a drámánkban idegességemben néha túl gyors tempót diktáltam, de jó visszajelzéseket kaptunk. Az afrikai táncot tanító férfi tizenöt perccel kezdés előtt még nem tudta megmondani, mit mutatunk be pontosan, viszont ez is jól sült el. A videónkon is nevettek. Megpróbálok valahonnan felvételt szerezni. Facebookon a tavalyi bad boy dance, ez a legjobban beharangozott és a legjobban várt műsorszám. Idén is jól kisikoltoztuk magunkat. ;)
Ma elbúcsúztattuk a Costa ricai Danieltől, aki nem marad már  a következő negyedre. "Légy férfi, Daniel, ne sírjál. Én ma lány vagyok"-vallotta a litván Edvinas. Varázsfalván a menő fiúk sírnak, már Toko is megmondta. Irigyelte az amerikai Garthot, aki megkönnyezte a koreai tévédrámát.
Séta a környéken. Találtunk egy cumikkal teleaggatott bokrot.
Szerdából kimaradt, hogy Costa Ricában divat volt egy időben igazi iguanákkal a vállon járni az iskolába, mivel egy népszerű műsorvezető így szerepelt a tévében.

2010. március 19., péntek

masnak masnap ne masold at

Dan billentyuzetrol irok, elore is elnezest. Amugy csak a magyar billentyuzet kulonbozik radikalisan, tenyleg a lett, litvan, hondurasi, lengyel mind egy kaptafa.
Pierre volt baratnoje designtervezo volt a kilencvenes evekben, altalaban azt az opciot valsztotta, hogy a nyeresegbol fizessenek a munkajaert, igy a legtobbszor penz nelkul maradt, mivel a szervezetek sorra bedoltek. Egyszer Pierre tanacsara inkabb fix kezpenzt fogadott el. A megbizo a google volt, amely maig is a nø terveit hasznalja. Kerdes, ebbøl mennyi igaz.
A 65 eves Akiko meseibol viszont valoszinuleg minden. Hogy az egyik lanyanak nyolc macskaja van ott, kulon terveztetett egy macskaszobat, esos napokon altalaban osszedi a kobor kolykoket az utcarol. Kis papirdobozokban tartja a halott macskak csontjait, egyszer betortek hozza es a hullamaradvanyokat draga ekszereknek hittek, ugyhogy gyakorlatilag nem is vittek mast el tole...Akiko mindenkit befogad a hazaba,pl. a sved fotost, aki rossz vonatra szallt fel a nemzetkozi repterre tartva, es akit egy het mulva meglatogat. Es sved palotaba hivjak, mert megenekeltette a magasrangu  embereket egz fogadason, amellett, hogy felszolalt a beszelgetes nelkuli zabalas ellen. Egyszer a bevasarlokocsiban hagyta a gyerekeit, maskor tul gyors tempot diktalt es nelkuluk szallt fel a vonatra.  Ennyit rola mara.

2010. március 17., szerda

egy falat otthon

Tegnap volt az ötvenedik bejegyzés, talán fel kellett volna dobni valamivel, na majd a századikat.
Mai vacsoránk igazán hazai ízekre emlékeztetett: párolt lila káposzta, rakott káposzta, tejfölös túróhoz hasonló krém. Nem vagyok magyarkonyha-rajongó, de ezeket kivételesen szeretem. A mi csoportunk mosogatott, Lucskával még majszoltunk közben a megmaradt túróból.
Elbringáztunk a könyvtárba, majd egy másodkezű boltban vettem egy H&M garbós rövid ujjút kevesebb mint 800 forintért. Mondjuk az volt az egyetlen normális darab a kínálatban. Japánokkal illatszerbolt.

dob meg basszus

Zsolt, a kritikus holnap hajnalban elhagyja Varázsfalvát örökre, azért ma még tett epés megjegyzéseket, de hát istenem, aki saját boldogságának elrontója, azon nem lehet segíteni. (Nem emlékszem, hogy írtam-e, a fekete-fehér bulin kijelentette, hogy tíz percnél tovább nem hajlandó maradni, előre el volt döntve, anélkül, hogy körbenézett volna).
Holnapi szerdánk témája divat és szépség. Kaleigh professzionális sminkes, ezt csak nemrég óta tudom, szóval jóval osztottak egy szobába. Babaházakat gyűjt és egy húszas éveket bemutató múzeumban dolgozott, szerintem ez elég jó. Julussal a szerdai standunkon a rossz ízlést taglaljuk kerekasztal-beszélgetések és játékok formájában.
Az elegáns vacsora elmarad, mert a tanuló tanács tagjai, pontosabban egy ember, nem akart részt vállalni a munkában. A koreai Song, aki az előző turnusban is volt, irányította az egész szervezést, a neveltetéséhez híven mindent meg próbált tenni az ügy érdekében, én is felajánlottam a szabadidőmet, pénzemet, sőt, a lógást is, de semmi nem segített. Többen is félvállról vették a dolgot, mondjuk pl. a dán Andreas mentségére legyen mondva, hogy kényszerből vállalta a tisztséget, a régiója rásózta, ahhoz képest nagyon önfeláldozó, viszont régiónk másik képviselője, Ianco a sírba visz az önzőségével és önfejűségével, a lelkére beszélni teljesen reménytelen vállalkozás.
Afrikai táncon doboltunk, nagyon szórakoztató volt.